AZ OLDAL ELKÖLTÖZÖTT!!!

Egy kéz simogatását éreztem meg az arcomon. Nem tudtam, hogy ki lehet az. Egy kedves betörő?
Csak mert a szüleim elutaztak. A húgom velük ment, a bátyám pedig a barátnőjénél alszik - ergo enyém az egész ház hétvégére.
Tehát két lehetőségem volt: tényleg egy kedves betörő akar felébreszteni, hogy ki szeretné rabolni a házunkat, de hol tartjuk az üditőt, mert a nehéz munkávan megszomjazott, vagy még alszok, és álmomban a kedvenc sztárom próbál ébresztgetni. Nézzük meg...
Kinyitottam a szemem.
Az utóbbi volt. Még álmodok.
YoSeob arca egy pillanatra felélénkült, és elmosolyodott.
- Jó reggelt - suttogta.
- Jó reggelt - mondtam én is.
- Kicsit intenzívabb reakcióra számítottam, ha nem haragszol meg. Annyi ideje írtál nekem mindenfélét, hogy azt hittem, legalább meg fogsz lepődni - vallotta be kicsit elszégyellve magát.
- Miért lepődnék meg? Sokszor szoktalak látni az álmaimban. Most sincs ez másképp - mondtam mosolyogva. Elnevette magát. Hangos kacaja töltötte be az egész szobát.
- Most mi ilyen vicces? - ültem fel.
- Az.... hogy... - még mindig nevetett. - Ez nem egy álom! Teljesítettem a kívánságodat, és eljöttem Magyarországra csak a te kedvedért - mondta mosolyogva.
- Kérlek, ne viccelj. Ez nem lehetséges! - mondtam. Egy pillanatra tényleg elhittem.
A keze elindult felém. Most komolyan azt fogja tenni, amire gondolok?
Bár csak egy álom volt, rendesen elpirultam.
De nem azt tette... csak belecsípett a kezembe - jó erősen.
- Hé, ezt miért kaptam? - néztem rá durcisan.
- Hogy elhidd, hogy ez nem egy álom - mondta komolyan.
Aztán leesett. Még mindig itt van velem szemben. Akkor ez azt jelenti, hogy...
Amennyire csak lehetséges, hátrahúzódtam. A fal állított meg végül. 
- Enyire félelmetes vagyok? - kérdezte csintalan mosollyal.
- Te... te.... most meg akarsz ölni?
- Na, ez már pont az a reakció, amit vártam - mondta elégedett mosollyal. Csak egy szúrós pillantást kapott tőlem.
- De... ha... nem... baj.. megnéznék még valamit..... - mondta, miközben egyre közelebb jött hozzám. Feljött az ágyra, és elkezdett felém mászni. A szívem heves dobogásba kezdett.
Ne! Ne gyere közelebb! - akartam visítani, de sajnálatos módon eg szó sem jött ki a számon.
Lassan odaért elém. Leült velem szemben. De arcával még mindig nem állt meg.
Rettegő szemekkel néztem rá. Ne csináld ezt! Kérlek, olyan fiatal vagyok, élni akarok még!
De nem hallgatott rám. Már azt hittem, hogy meg fog csókolni, amikor hirtelen nevetve elhúzódott.
Alig hittem a szememnek. Szóval csak szórakozott.
Hozzávágtam egy párnát, mire még jobban nevetett.
Felálltam, és leugrottam az ágyamról. Visszanézve rá, hihetetlen, hogy Ő épp az ágyamban kacarászik (rajtam).
Amikor rám nézett, hirtelen abbahagyta a nevetést. Ja, hogy elfelejtettem, hogy mi van rajtam... vagy, hogy mi nincs xD
Egy egyszerű bugyi volt rajtam, és egy elég kis falatnyi topp. Hát igen, itt Magyarországon elég meleg nyári éjszakák vannak...
Sosem gondoltam magam szépnek, de az, ahogy végigmért... hirtelen a világmindenség legszebb nőjének éreztem magam. 
Mielőtt még valami meggondolatlant cselekedtünk volna, gyorsan magamra kaptam a legközelebbi hatalmas pulcsimat. 
- Kérsz valamit? - kérdeztem végül, mint jó vendéglátó.
- Ömm... kaját.
- A többiek nincsenek itt? - néztem körül.
- Talán jó lenne egy rántotta....
- Nem, nem látom őkte. Ugye nincsenek az ajtó előtt? Jut eszembe, hogyan jutottál be?
- Igen, meg még egy kis paradicsom... az úgy tökéletes lenne....
- Valaki kulcsot adott neked? Nem hiszem, hogy apa engedné, hogy egyáltalán betedd a lakásba a lábad.
- Meg még egy kis kakaó... várj, micsoda? - Hirtelen végetért a kétoldalú beszélgetésünk. - Miért, mégis mi baja lenne velem? Én nagyon is jó srác vagyok!
- Szerinted... (meg szerintem - de ezt csak magamban tettem hozzá). Szerinte máshol kezdődik a pasi-mérce - mondtam mosolyogva.
-Pedig ha tudni akarod, ő adta a kulcsot - mondta durcizva.
- Mi....micsoda?
- Tessék, nézd meg - odadobta hozzám. Meglepve láttam, hogy ez tényleg az ő kulcsa.
- És akkor most kaphatok enni? Tényleg nagyon éhes vagyok >< A repülőn nem adtak semmilyen kaját... tudod, sok idő Koreából iderepülni...
- Ne érts félre. De miért jöttél? Hidd el, most nincs nálam boldogabb ember... de akkor is!
YoSeob nem válaszolt azonnal. Csak felállt, és odalépett mellém. Nem voltam valami alacsony, de ő mégis magasabb volt nállam, így fel kellett rá néznem.
Valamit akart csinálni, de elslisszoltam mellette, és kirohantam a konyhába. Hallottam, hogy csendesen kuncog, de aztán követett.
* Pár óra múlva*
- Szóval, most én lettem a kiválasztott - mondtam ki a nyílvánvalót. Mindenki helyeselt. Az egész banda itt volt. Mindenki. YoSeob szándékosan ült mellettem. Minden egyes pillanatot kihasznált, hogy hozzám érjen - tesztelte a tűrőhatáromat. Vagy csak szimplán tetszett neki a reakcióm.
- Meg kicsit szerettünk volna kiruccani. Csak annyi dolgunk volt, hogy egyeztettük a menedzsereinkkel, akik beszéltek a szüleiddel. - ismertette vele Dujun
- És mindez a hátam mögött...
- De mond, hogy nem örülsz neki - mondta YoSeob. - Nem minden nap lesz részed egy ilyen ébesztésben!
Természetesen most is enyhén elpirultam. Ha belegondoltam, hogy mi történt majdnem....
- Nem tudom, mi van most YoSeobbal. Általában kedves szokott lenni, és nem... ilyen - mondta JunHyung nevetve.
Végül megérkezett a rendelésünk, és elkeztünk enni. Egy étteremben találkoztunk a többiekkel, miután felöltöztem/elkészültem. 
Végig csak nevettünk, és beszélgettünk. Egészen sikerült feloldódnom. Minden fesztelenség nélkül tudtam velük viccelődni.
A nap sajnos nagyon hamar eltelt. Kiderült, hogy csak egy napra tudtak elszabadulni. 
Mivel pesti voltam, kikísértem őket a reptérre. Majd legfeljebb hazavonatozok.
Még 10 perc volt az indulásukig. Mindvégig nevettünk, de egyszer csak YoSeob megfogta a kezem, és elhúzott. Be egy kis folyosóra, ahol senki más nem volt.
A falhoz nyomott, és szorosan elém állt. Ismét elakadt a lélegzetem. Azt gondolja, hog az utolsó 5 percünknek ilyennek kell lennie? Meg akar ölni?
- Kérlek.... gyere velem - most ezt komolyan mondta? Vagy csak megint beképzelem magamnak?
- Te... tessék?
- Nem szeretném, ha másé lennél. Gyere velem Koreába, és ott ígérem, mindig veled leszek.
- Ne csináld ezt ><
- Olyan aranyos vagy, mint még soha senki, akit eddig láttam. Kérlek, szállj fel velem a repülőre!
- Mégis miért? Eljátszanád Rómeót, és megszöktetsz?
- Erre nem gondoltam - nevetett.
- Majd még találkozunk - ennyit tudtam mondani. A szívem így is túlterhelésben szenvedett.
- Sajnálom - mondta suttogva. Mégis mit?
Megcsókolt.
Már értettem. Sajnálja, hogy ő a végzetem. Már minden tiszta.
Ahelyett, hogy teljesen leblokkoltam volna, a testem magától cselekedett. A kezeim a nyaka köré fonódtak, és automatikusan viszonoztam a csókot.
Életem legszebb pillanata volt.
De a jellegzetes hang zavarta meg, aki jelezte, hogy indul a koeai gép.
- Még látjuk egymást! - suttogta, majd eltűnt.
Éreztem, hogy a térdeim felmondják a szolgálatot. A fal mentén csúsztam le a földre. Még vagy fél óráig csak a kezemet csipkedtem, de csak nem akartam felébredni.
Talán... talán tényleg valóság volt ez?
Csak akkor tudatosult bennem, amikor hazamentem, és twitterre azt írta ki YoSeob:
Egy csodálatos nap Zuzuval. Köszönöm, még látjuk egymást!