AZ OLDAL ELKÖLTÖZÖTT!!!

Just a live.... a crazy live

  2012.05.19. 14:31

- Úr isten, úr isten! - mondtam halálra váltan. Megláttam az embereket, és szinte kiesett a szívem. Mégis hová kerültem én? Meghaltam volna, és egy VK mennyországban ébredtem fel?

Mindenkin volt valami különleges. Volt, akinek a ruhája, volt, akinek a haja. Egy-két hajszín nekem is megtetszett, majd lehet, kipróbálom őket.

Az apám lefékezett a parkolóban. Nem bírtam magammal, és rögtön kiugrottam a kocsiból. A csomagtartóhoz rohantam, és kivettem a táskámat.

A barátnőm, Rei ugyanígy tett.

A szívem zakatolt. Szinte semmit nem hallottam abból, hogy apa valami olyasmit magyarázott, hogy ha holnap elindulunk, hívjam fel.

Mondtam neki egy sziát, majd rohantam is a tömeg felé.

Jó érzés volt köztük lenni. De még jobb lett volna, ha még több embert ismerek. Reivel elmentünk a másik vége felé. Ott volt valami gyülekező.

De kiderült, hogy az csak valami blöff volt.

Egy örökkévalóságnak tűnt, míg kinyitották az ajtókat. Már csak pár lépésnyire voltunk a bejárattól, amikor eszünkbe jutott, hogy otthon hagytuk a személyinket.

Nagyon megijedtem. Mi van, ha nem engednek be?

Életem legjobb eseménye… nem hagyhatom ki csak azért, mert olyan feledékeny vagyok. Egész nap ezen izgultam, sőt, vinnyogtam, mint egy kisegér. És ennyi lenne?

- Korotok? - kérdezte unottan a biztonsági őr. A szívem kalapált.

- 16 - mondtam magabiztosan. Legalábbis reméltem, hogy neki annak tűnt. Csak elszakította a jegyeket. 

- Arra menjetek - mutatott egy nőre. Szinte repestem a boldogságtól, hogy bejutottunk.

Első ránézésre nagyon tetszett a klub. Voltak ülőhelyek is, de legfőképp nagyon közel lehetett állni a kis színpadhoz. Sajnos már beálltak az első sorokba, ezért hátul maradt nekünk hely. 

De még így is megrészegített, hogy alig öt méterre fog tőlem énekelni maya. Egyszerűen nem tudtam elhinni.

Idegesen néztem a telefonomra, hogy mikor kezdik már el.

Amikor bejött pár sztaffos, nagyon izgultam. Ők sokáig pakolásztak.

Végül megszólalt a 'Be Strong, Be Pop' c. dal. És megjelentek a nem állandó tagok. Már akkor is sikítottam, de amikor Aijit megláttam, az ájulás kerülgetett. Pontosan velünk szemben állt meg. Mosolyogva integetett.

Előttem egy pár nagyon jól érezte magát… jobban mondva egymás társaságát. Amikor a mikrofonra néztem, még nem volt ott maya, de már vártam, hisz Aiji után neki kell jönnie. De pont kitakarták. Aztán arrébb mentek…

És azt hittem, leáll a szívem. Ott állt, teljes életnagyságban. Most már nyugodt szívvel halhatok meg, már láttam Őt! Nem bántam volna, ha abban a pillanatban kitör a világháború, csak az számított, hogy Ő ott van. Abban a pillanatban csak Ő volt, és én. Csak mi ketten. Nem számított, hogy ott voltak más őrülten sikítozó rajongók is. Kettesben voltam vele, mást nem is észleltem magam körül.

Eleinte nem tudtam megszólalni. A másodpercek lassan peregtek addig, amíg megtaláltam a hangomat. Eszeveszett sikításban törtem ki. Reménykedtem benne, hogy a hangon kibírja a koncert végéig.

Aztán következett az 'Ah Hah' szám. Vajon tényleg itt vagyok? Senki nem csípjen meg, mert nem akarok felébredni!

Bevallom, nagyon féltem, mert ez volt ez első koncertem. De most rájöttem, hogy felesleges volt félnem, hiszen ez életem legszebb napja!

Az a két óra túlságosan gyorsan is elröppent. Sokszor bekönnyeztem, de mielőtt bárki láthatta volna, kipislogtam a szememből. Hát igen, nem vagyok olyan, aki mások előtt tud sírni. Ez valahogy hiányzott belőlem.

A ráadás után szomorúan indultam kifelé. Maya minden üveget a másik irányba dobott, és csak egyszer-kétszer ért engem a víz. Aiji üvegét majdnem elkaptam, de sajnos kicsit dobott.

Pengető nélkül sétáltam kifelé. Még a turnécuccokat sem találtam meg.

- Hé, Rei! - mondtam a bejárat előtt, visszanézve a klubra.

- Tessék? - kérdezte suttogva. Neki sem volt hangja.

- Mit szólnál, ha belógnánk?

- Te hülye vagy? Mégis hogyan?

- Csak próbáljuk meg. Semmi bajunk nem lehet belőle, legfeljebb kitiltanak. 

- Rendben - mondta csillogó szemekkel. Azt imádtam benne, hogy mindig mindenben benne van, és ha lehetséges, még őrültebb, mint én.

A klub másik oldalánál próbálkoztunk. Ott volt egy ajtó. Ráraktam a kezem a kilincsre, de mielőtt kinyitottam volna, izgatottan Rei-re néztem.

Minden reményem abban volt, hogy nyitva áll ez az ajtó. Maya, a szerelmem, ott vár rám bent, és nincs azaz ajtó, ami megállítson.

Vagy mégis.

Lenyomtam a zárat, de semmi. Kicsit feszegetni próbáltam, de meg sem mozdult. Síros tekintettel fordultam meg.

Rei is próbálkozott vele, de neki sem ment. Lehangoltan fordultunk meg. Csak két lépést tettünk, amikor hang érkezett az ajtó felől.

Azt hittem, egy biztonsági őr jön ki, és jól leszid minket, mert ingyen akartunk belógni. Már készültem a lebaszásra, szóval nem néztem oda.

Hallottam, hogy Rei lélegzete eláll. Ennyire szörnyen nézne ki? Végül engedtem a csábításnak, és én is felnéztem. Azt hiszem, nekem is elállt a lélegzetem.

Aiji állt velünk szemben. Egy cigi volt a kezében, amit épp meg akart gyújtani, de az ő keze is megfagyott. Rémülten nézett ránk.

Egy pillanatig elgondolkoztam, hogy mit is tegyek. Sikítva rohanjak hozzá, és öleljem meg, majd hagyjam, hogy egy securytis lerángasson róla? Nem, ez nem tűnt jó megoldásnak. Forduljak meg, és lépjek le, mert meghalhatok szívrohamban? Nem, ez sem volt megfelelő. Talán odamehetnék hozzá, és kulturáltan megkérdezhetném, hogy jól érzi-e magát. Ez a tökéletes válasz.

- Hello - köszöntem mosolyogva. - Szerintem nagyon jól sikerült a koncert - mondtam angolul.

- Köszönjük. Szeretem Budapestet - kicsit törte az angolt, de mindent kiválóan értettem.

- Azért nem egy Tokió - mondta nevetve Rei.

- Nagyon sok különbség van az itteni, és az ottani rajongók között.