AZ OLDAL ELKÖLTÖZÖTT!!!

- Rei! Nagyon izgulok! - suttogtam idegesen a telefonba.
- Ha következőnek hívsz, fel sem veszem.
- Kérlek ne mondj ilyet! Lassan megőrülök! Már nem kellene itt lenniük?
- Zuzu, nyugi. Lehet, hogy már ott vannak, csak nem mennek oda hozzád, mert folyton telefonálsz - erre az esetre rögtön körbenéztem. Minden egyes arcba belebámultam, nem mintha nem ismerném fel őket száz másik ember közül...
- Most körülnéztél, ugye?
- Hát....
- Túl jól ismerlek. De nyugodj meg. Minden rendben lesz.
- De ha valamit nem értek meg?
- Ne pánikolj. Ruki a talpraesett csajokat szereti - szinte éreztem, ahogy kacsint.
Ruki...
Igaza van.
A GazettE Magyarországra látogat... mondanám, hogy csak miattam, de nem merem kimondani. Egy egyszerű fan csaj vagyok (voltam), pontosan olyan, mint a többiek.
Twitteren én is, mint oly sok mindenki más, követtem Rukit. Amikor pár másodperccel előttem küldte el a twittjét, szinte kiugrottam a bőrömből. Hogy miért?
Nem tudom, csak így közelebb éreztem magamhoz. Egy pillanat, amikor ő is  kezében tartja a telefonját, és én is. Lehet, hogy épp uganazt olvassuk.
Bár kötve hiszem, hiszen ő teljesen más embereket követ, mint én.
Nos, a lényeg, hogy egy nap ő is követett engem. Fogalmam sincs hogyan, azt hittem, egy apró félrekattintás.
De amikor megkaptam tőle az első üzenetet, azt hiszem valamilyen szinten meghaltam.
Egész jó az angolom, így sokat fordítottam a GazettE-től. Nagyon sokat. Ez neki is feltűnt, és megköszönte.
Ezt ugye egyáltalán nem értettem, hiszen sokan mások is fordítják, de őket még sem követi. Nem tudtam hova rakni, azt hittem, csak álom.
Aztán valahogy elkezdtünk beszélgetni. Hamar időpontot egyeztettünk, mikor mind a ketten egyszerre voltunk net-közelben.
A következő állomás az volt, amikor elkérte az msn-címemet. Kicsit viccesnek találtam, de azért megadtam. Kiderült, hogy azért, mert webkamerázni akar...
Nos, ekkor ismét meghaltam. Nagyon aranyos volt. Pedig azt olvastam, hogy megvárja, míg a lányok közelednek felé... mit sem tudnak a többiek Rukiról.
Azok a webkamerás éjszakák voltak életem egyik legszebb időszaka. Nagyon sokat nevettünk, bár az elején mind a ketten kicsit megszeppenve beszélgettük. Nem igazán értettem az angolját, így sokszor visszakérdeztem. Ezeken is csak nevettünk.
Később megkértem, hogy korrepetáljon japánból. Azok a nyelvórák... leegyszerűsítve Ruki nem való tanárnak. Tud magyarázni, nem is az... akkor helyesbítek. Nekem nem jó tanár. Mert akárhányszor mondta (mutatta) hogy mit hogyan kell csinálni, vagy mondani, csak arra tudtam figyelni, hogy milyen aranyos a mély hangja. Mivel a japán nyelvben sokkal otthonosabban mozog, ott nem figyel a hangsúlyokra.
Szóval így ment ez egy fél éven keresztül. Magam is meglepődtem, milyen gyorsan eltelt az idő. Rukival azóta telefonszámot is cseréltünk. Gyakran beszélünk telefonon.
Szinte az egész bandát megismertem. Volt, hogy Aoi éppen hisztirohamot kapott, és Ruki telefonja volt a közelben. Mivel a nevem Z-vel kezdődik, én voltam az utolsó a névjegyzékben, Aoi-nak pedig rám esett a választása.
Megvigasztaltam szegényt. Éppen lelki problémát okozott neki az, hogy nem tudott jól angolul. Megnyugtattam, hogy ő igenis jól tud, mivel velem is kiválóan megérteti magát. Ezt észrevéve nevetett egyet, és azt mondta, hogy jó barát vagyok. Azóta Aoi is fáraszt a sok hülyeségével.
Természetesen egyáltalán nem bánom. Sőt, szinte még mindig nem hiszem el...
Kaival sokat beszélek. Van egy olyan érzésem, hogy össze akar hozni Rukival.
Ez be is igazolódott. Igazából Kai-nak köszönhetem, hogy eljönnek Magyarországra.
Egyik nap éppen az iskolából mentem haza. Amikor csörgött a telefonom készségesen vettem fel.
- Zuzu! Valamit el kell mondanom - suttogta Kai. Nem értem miért Ruki telefonján hívott.
- Hallgatlak - mondtam mosolyogva.
- KAI! HA NEM ADOD VISSZA A TELEFONOM, ESKÜSZÖM, HOGY...! - a többi része nem publikus. Ruki üvöltözött a háttérben. Természetesen rögtön elnevettem magam. Rei kérdezte, hogy ki az, mire eltátogtam, hogy Kai.
- Mit csináltál? - kérdeztem tőle nevetve.
- Tudnod kell valamiről!
- KAI, HA EL MERED MONDANI, NEM ÉLED MEG A HOLNAPOT! - Ruki még mindig nem hagyta abba. Már tudni akartam, miről van szó.
- Na, Kai, mond el végre! - noszogattam.
- De Ruki...
- Bízd csak rám! ;D
- Szóval arról van szó, hogy Ruki...
- KAI, NEM VICCELEK!
- Szólj Rukinak, hogy csendesebben. Nem hallak.
- Ruki, Zuzu szerint től hangos vagy.
- MOST KOMOLYAN FELHÍVTAD?
- Na, a lényeg az, hogy ma Ruki bevallotta, pontosabban 2 perccel ezelőtt, hogy szerelmes beléd - az utolsó két szót szótagolva mondta japánul vidáman nevetve.
Rögtön megálltam. Micsoda? Ez komoly?
Ruki is abbahagyta az ordibálást. Hallottam, hogy valami koppant.
- Zuzu, itt vagy még? Ruki miatt ne aggódj. Szerintem túl éli. De ahogy ismerem, sosem mondta volna el neked...
- Kai... ez most nem vicc?
- Dehogy Zuzuuuuu! Tudhatnád, hogy én nem olyan vagyok!
- Kai.... telefon... ideadni... - mondta Ruki. Még mindig amögött az ajtó, vagy fal mögött álhatott.
- De... félek tőled ><
- Kai, tényleg add oda neki a telefont - mondtam mosolyogva.
- Zuzu, ígérd meg, hogy megvédesz!
- Csak egy földrész választ el tőled. Tudod, hogy megvédelek.
- Rendben... - suttogta, mint aki lemond az életéről. Hallottam, hogy kinyitja az ajtót. 
- Ne! Ne! Rukiii, Zuzu védelmében állok! - kiáltott fel Kai.
- Zuzu? - szólt bele félénken Ruki. Még mindig nem hitte el, hogy vonalban vagyok.
- Ruki.
- Szóval...
- Ne mondj semmit. 
- De..!
- Tényleg, nem kell semmit sem mondanod.
- De nem akarom, hogy neked ez úgy tűnjön, mintha csak...
- Nem úgy tűnik.
- Olyan szűkszavú vagy.
- Ruki... 
- Ne befolyásoljon ez téged kérlek. Fontos vagy nekem, de
- Ruki...
- A barátságunk nagyon fontos nekem.
- Ruki, kuss! Én is szeretlek - mondtam. Nem akartam így telefonban mondani, de ha nem mondom el, tippelni sem tudok, mi lenne a vége.
- Zuzu....
- Hai?
- Te...
- Szeretlek - pont úgy mondtam, mint Kai az előbb. Szótagolva, igazi vidámsággal.
- Azonnal felülök egy repülőgépre!
- NE! Ruki, csak ne ma! Fontos koncertünk lesz...
- Kai, te itt vagy még?
- Mint a banda vezetője, megtiltom, hogy...
- Nem érdekel. 
- Ruki - szóltam én is közbe. - Majd a koncert után megengedem, hogy ide gyere hozzám ;)
- Értettem! - mondta.
- Nos, szia újra Zuzu. Remélem nem okoztam kellemetlenséget, de most le kell raknom. Chuu - köszönt el Kai, és rögtön le is rakta. Utoljára még hallottam Ruki ideges hangját.
- Szóval... mi volt ez az előbb? - kérdezte mosolyogva Rei.
Mindent elmondtam neki.
És most itt állok a reptéren idegesen. Szinte tudom, hogy Ruki is ilyen ideges, mint én. Annyira régóta szeretném már látni...
Az egész bandát hozza magával. Tegnap éjjel, mikor Rukival beszélgettem, Aoi kijelentette, hogy ő is jönni akar. Aztán Uruha is, Kai pedig mondta, hogy ő eleve alapvetően csak magának vett jegyet. Reitának pedig nincs kedve egyedül otthon maradni.
Szóval az egész GazettE Magyarországra jön. És erről nem tudnak a fanok. Épp lezártak egy turnét, szóval most van szabadidejük. Persze nem sok.
Idegesen néztem körbe ismét. Még mindig nincsenek itt.
- Zuzuuuu! Hahóó! Meghaltál? - kérdezte Rei. Úgy elgondolkoztam, hogy közben észre sem vettem, hog nem tettem le a telefont.
- Ja, bocsii, csak elgondolkoztam - vakartam meg a tarkóm.
Aztán felpillantottam, és ott állt.
A telefon szinte kicsúszott a kezemből. Még épp sikerült megfognom, de közben le sem vettem róla a pillantásom.
Élőben sokkal helyesebb. Most barna volt a haja, és napszemüveget viselt. A szemét nem láttam, de tudtam, hogy ő is engem néz. 
Világosan leszögezte, hogy a fővárosban nézzek ki egy szállodát. Eleinte azt hittem, hogy fél a szüleimtől, ezért nem is akar velük egy városban lenni. De erre csak annyit mondott, hogy teljesen ki szeretne sajátítani...
Lecsaptam a telefont, és mosolyogva indultam el feléjük. Épp Rukit akartam megölelni, amikor Kai ugrott a nyakamba.
- Zuzuuuu! Nem is mondtad, hogy ilyen gyönyörű vagy!
- Na, azért ne viccelj - mondtam mosolyogva.
- Szia - köszönt Aoi.
- Momiji Manjuu - köszöntem neki. A videó miatt hívom így.
- Szia Zuzu.
- Ruru-chan!
- Szóval nekem nem is köszönsz.
- Naa, Reita! Tudod, hogy téged is szeretlek!
- Az én barátnőm! Hagyjátok békén >< - sétált oda hozzám Ruki. Szimplán megöleltük egymást. Azt mondta, hogy az én barátnőm? Jól hallottam?
- Rendben-rendben. Menjetek szobára - röhögött Aoi.
- Oda készülünk, szivi - kacsintottam rá.
- Akor rohanjuknk ^^ Remélem nem messze van az a híres neves hotel! - mondta Ruki.
A kis csapat elindult. Közben folyamatosan röhögtünk. Jó volt velük végre élőben is találkozni.
A szállodában bejelentkeztünk. Mindenki a saját szobájába ment. Én Rukival voltam egy szobában természetesen.
De egy csöppnyi kettesben eltöltött időnk sem volt. Ruru sushit akart enni. Én mondta, hogy nem olyan, mint Japánban, de ő ragaszkodott hozzá.
Így történt tehát, hogy elmentünk a Wasabiba. A fiúk viselkedése... khm... nem volt épp szalonképes. A hátsó ajtón dobtak ki minket.
Egy kis utcában ültünk le Rukival a fal mellé. Kai és Aoi épp összevesztek valamin, és verekedni kezdtek. Ruru és Reita valami új számról beszélgettek.
Ruki elővette a cigijét, és rágyújtott.
- Kérsz? - kérdezte.
- Még meg sem csókoltál - suttogtam. Ez nem épp a kérdésére volt válasz...
- Ohh, ezen segíthetünk - felelte könnyedén, és maga felé fordította az arcom.
Megcsókolt.
Az a csók mesés volt. Lágynak indult, de a sok egymástól távol töltött idő után a szenvedély felülkerekedett rajtunk.
Mire észrevettem már az ölében ültem, és úgy faltuk egymást vadul.
- Most már menjünk vissza a hotelbe. Még mielőtt itt kezdenének el vetkőzni - mondta Reita.
Ruki nem szakította meg a csókot, csak bemutatott Reitának, aki ezen elkezdett nevetni.
Végül én álltam fel először.
Visszavezettem a kis csipet-csapatot  hotelba. A fiúk szerencsére most a saját szobájukba mentek vissza. Rukival tehát kettesben maradtunk.
Életem legszebb éjszakáját köszönhetem neki.
És rájöttem, hogy rettenetesen szeretem. Jobban, mint azt hittem, Teljesen belézúgtam, és ezt már könnyedén mondhatom szerelemnek is.
Csak féltem. Mert ő Japánban lakik... én pedig Magyarországon.