AZ OLDAL ELKÖLTÖZÖTT!!!

A poros, kihalt utcán, nevetve, mint egy bolond követtem. A józan eszem is helyeselte, mert arra a gondolatra, hogy fussak el, mert bánthatna, még jobban megszorítottam a kezét. Hirtelen megállt, és rám nézett. Most biztos dilisnek tart, és kijelenti, hogy nincs kedve egy örülttel szaladgálni, és bocsássak meg, de neki mennie kell.

Már nyitotta volna a száját, hogy mondjon valamit, mire én becsuktam a szemem. Nem akartam hallani. Bár még csak pár perce ismerem, és még csak a nevét tudom, máris teljesen belezúgtam.

Elengedte a kezemet, és éreztem, hogy mély levegőt vesz. Már készültem arra, hogy itt hagyjon.

A kulcscsontomra tette mindkét kezét, és lehajolt hozzám csókot lopni.

Hirtelen kinyitottam a szemem. Mindenre számítottam, csak erre nem. Végül átfontam a kezem a nyakán, és közelebb húzódtam hozzá. A csók teljesen elmélyült. A popsim alá tette a kezét, és felhúzta a lábamat magához. Én átkulcsoltam a csípőjén. A falnak döntött, és egyre szenvedélyesebbek lettünk. A fejemben megszólalt a vészjelző. Az alkohol mégis mindent elsötétített.

A falnak nyomott, és én akaratlanul is elmosolyodtam.

- Ki vagy, idegen? - kérdeztem. Hosszasan nézett a szemembe. Sajnos csak most volt az a pillanat, amikor el tudtam tőle szakadni. A lábamat ismét arra használtam, hogy álljak rajta. Két lépés távolságot vettem fel, de a fal mellett maradtam, mert nem tudtam még állni a lábaimon.

- Szóval, gondolom ez titok, mert te csak egy éjszakát akarsz - suttogtam.

- Nem, nem így van!

- Hagyj békén. - A hangom még mindig erőtlen volt.

- Tessék?

- Menj el! Amerre csak akarsz, de menj el innen! - szinte már sikítottam. Hirtelen megjött a hangom.

- Várj..

- Mégis mire? Nem is tudod, ki vagyok, és csak a testem kell neked. De tudod mit? Ha belehalok sem kapsz meg!

- Nem akarod tudni, ki vagyok… - Felkapta a fejét, és körbekémlelt. - Nem szeretnél valami biztonságosabb helyre menni?

- De igen! Hazamegyek - feleltem, és elindultam kifelé az utcából. Hol is lakok? Elég homályosan, de beugrott.

- Elkísérlek - válaszolta segítőkészen.

- Nem kell!

- Miért kell ennyire felfújni a dolgot? Ha meghallod a nevem, biztos meg fog változni minden…

- Ennyire ne legyél beképzelt.

- Jól van! A nevem Harry, és én vagyok a Brit trón harmadik trónörököse! - kiáltott fel. Itt lefagytam. A fél kezem a falat fogta, a másik pedig remegett. Az ajkamba haraptam, és hátranéztem.

Ő engem nézett, és volt valami a tekintetében.

- Látod? Megmondtam…

- Most már tudom a neved. De… - Hirtelen megint elfogott a vágy, hogy megérintsem. Felé kezdtem el botorkálni. Pont előtte botlottam meg, de ő elkapott. Szóval ismét a karjaiban voltam. - Nem szeretném, ha hullarészegen látnál - nevettem. Bár már kezdett belőlem kiszállni az alkohol, még mindig bódult állapotban voltam.

Végig futott rajtam a hideg. A takaró a derekamon van, szóval megfogtam, hogy legalább a vállamig tudjam felhúzni. De ez a takaró szokatlanul kemény volt, és…szőrös?

Rögtön felültem. Egy férfi feküdt mellettem, a fél karja pedig a derekamat ölelte. Sikítva ugrottam be a sarokba. A lámpát a kezembe vettem, hogy tudjak védekezni. Lenéztem magamra - még volt rajtam ruha. Szóval nem hiszem, hogy történt valami.

Morogva emelte rám a tekintetét. Valahonnan távolról nagyon ismerősnek látszott. De jelenleg teljesen lekötött, hogy milyen helyes. Ilyen aranyos pasit még életemben nem láttam. Vörös haján szikrázott a napfény, és csupasz mellső testén kidagadtak az izmok. Rögtön elpirultam, és még szorosabban fogtam a lámpát.

- Mi történt? Megijedtél valamitől? - kérdezte álmosan. Felkönyökölt, és úgy nézett rám. Hirtelen egy kép ugrott be - ahogy egy ennél nagyobb fehér ágyban fekszik, pont így felkönyökölve. Egy lányt fekszik alatta, szikrázó mosollyal tekint fel rá. A fiú lehajol megcsókolni. Csak most esett le, hogy magamat képzeltem annak a lánynak a helyébe.

Ha lehet még jobban elvörösödtem.

- Látom, nincs kedved válaszolni. - Halványan elmosolyodott. - Pedig tegnap elég bőbeszédű voltál. - Már nevetett is. Még aranyosabbnak tűnt.

- Tegnap? - sikítottam hirtelen. Mit tettem?

- Nem emlékszel semmire?

- De igen! Elmentem Lucy-val bulizni… és… ittam egy keveset - meredtem magam elé. Semmire nem emlékszek. Ki ez a férfi? Hogy szedtem ÉN össze?

- Reménykedtem benne, hogy talán rám emlékszel.

- Mit csináltam? - kérdeztem teljesen elkerekedett szemekkel. Szőke hajam teljesen a szemembe lógott, szóval egy kicsit hátrasimítottam. A kezem rögtön visszatért a lámpára.

- Nem szeretnéd azt letenni? - Mutatott a lámpára.

- Addig nem, amíg nem hallottam a teljes igazságot.

- Rendben. A buliban találkoztunk, ahol beszélni akartam veled. Te kilógtál az utcára, ott pedig egyik pillanatról a másikra, átváltottál dögös bombázóba. Épp csókolóztunk, amikor rád jött még egy váltás, ekkor tudni akartad, hogy ki vagyok. Persze én elmondtam. Aztán azt mondtad, hogy nem szeretnéd, ha hullarészegen látnálak. Utána meg puff…

- Puff? Ezt meg hogy érted?

- Kidőltél. Azt hittem, valami rohamod van. De közben folyamatosan beszéltél. Erről… arról…

- Erről-arról? - Teljesen vörös voltam. Miről tud beszélni egy részeg ember? Azért remélem, nem a legféltettebb titkaimról…

- Nem lényeges… - Hirtelen felült, és elkezdett felém jönni. Egy fél méterre megállt tőlem. A szemébe néztem, és úgy éreztem, feltétlenül megbízhatok benne. A lámpa kicsúszott az ujjaim közül, és hangos csörrenéssel esett a padlóra. Közelebb léptem hozzá.

- Akkor most normálisan is be kellene mutatkoznom. A nevem Amy Bell. Tegnap a legrosszabb oldalamat láttad, szóval… szeretnék bocsánatot kérni.

- Nem kell bocsánatot kérned.

- Amúgy hol is vagyunk most? - kérdeztem mosolyogva, és elindultam a fürdőszobának vélt helyiség felé. Igen, az volt. Nem zártam be az ajtót magam után, hogy halljam a hangját, de beálltam a tükör elé, és a hajamat kezdtem fésülni a kezemmel. Szerencsére szombat van, ma nincs iskola. Megigazítottam magamon a ruhámat.

- Egy motelben. - Szerintem még mondani akart valamit, de félbe vágta a telefoncsörgés. Kinéztem a szobából, és láttam, hogy megnézi a kijelzőt, mielőtt felveszi.

- Szia… Nem, nincs semmi baj… Gondoltam… Nem, van velem egy lány… Oké, 87. és a Bleckstreet sarkánál vagyunk… Nem, még nincsenek itt… Wills, minden rendben, ne aggódj… Oké, várlak - Letette. Kicsit furcsa volt kihallgatni. Persze úgy tettem, mintha semmit sem hallottam volna. Magamban a kérdéseket próbáltam kitalálni.

Mosolyogva nekidőlt az ajtófélfának. Titokban áldottam az eget azért, mert még nem jutott eszébe felvenni egy pólót.

- Szóval, ha nem emlékszel semmire, miért nem kérdezed meg ismét, hogy ki vagyok?

- Mert elkeseredetten kutatok az emlékeim között azért a névért.

- Nem kell segítség?

- Esetleg… Tom?

- Nem, az a pultos neve - a nevetését köhögésnek álcázta.

- Akkor… Erik? Nem, az a barátnőm barátjának a neve. Roger? - most hangosabban nevetett.

- Nem talált.

- William? - A hasát fogta a röhögéstől, és közben megrázta a fejét. - Rendben, szabad a gazda! - Nekitámaszkodtam a mosdókagylónak.

- Harry.

- Ez lett volna a következő tippem! - vágtam rá, de hirtelen beugrott minden. Épp egy hercegi sarjjal nevetgélek egy motelben. - És nincsenek…

- Testőreim? De vannak. Csak te ügyesen leráztad őket. - Nevetett még egyszer.

- Én? Ne viccelj.

- Azzal, hogy olyan hirtelen kimentél, kijátszottad a figyelmüket.

- Szívesen megmondanám neked, hogy mire gondoltam éppen akkor, de nem emlékszek semmire.

- Két lehetséges mód van arra, hogy így leittad magad.

- Hallgatom.

- Az egyik, hogy éppen szakított veled életed szerelme egy másik csajért. - Ezen csak mosolyogtam. Életem szerelme? Itt áll velem szemben…

- A másik?

- Az, hogy még életedben nem ittál.

- Talált-süllyedt.

- Komolyan?

- Szerinted viccelnék ilyesmivel? A sok tanulás miatt nincs időm bulizni, meg ilyenek.

- Még tanulsz?

- Az orvosi egyetemen vagyok hallgató.

- Az nem semmi! - Halkan füttyentett egyet.

- Kösz. Amúgy, ki telefonált, ha szabad érdeklődnöm?

- A testvérem. Értünk jön, Kate-el.

- Értünk?

- Igen, érted meg értem.

- Hazatalálok egyedül is, köszönöm.

- Nem viszünk haza. A Buckingham-palotába megyünk. - Nevettem. De nagyon hangosan, és sokáig. Nem nevetett velem.

- Várj… várj. Ez nem vicc?

- Nem, komolyan mondtam.

- Én nem mehetek oda. - Még a nevét sem tudtam kimondani.

- Mégis miért nem? Nem vészes, nekem elhiheted.

- Harry, te ezt nem érted. Te ott nőttél fel. Neked a véredben van az etikett, és még ruha nélkül is úgy nézel ki, mint egy király. És ezzel nem mondtam semmit! Nézz rám. Komolyan nézz rám, de úgy, mint egy nőre. - Végigmért. - Látod a különbséget?

- Igen látom. - Közelebb lépett hozzám. Alig volt közöttünk pár centi, még a leheletét is éreztem a bőrömön. Most nagyon alacsonynak éreztem magam. - Gyönyörű vagy.

- Nem érted! - Persze legszívesebben hozzábújtam volna, és még évezredekig hallgattam volna a bókjait, mert ez az egy is elkápráztatott, de jelenleg inkább a hajamat téptem.

Megfogta a kezemet.

- Figyelj. Ha ennyire nem szeretnéd, nem muszáj eljönnöd. - Ez hatalmas megkönnyebbüléssel töltött el. Kifújtam a levegőt.

- Köszönöm.

- De azt nem értem, miért akadtál ki ennyire. Tényleg nem rémisztő.

- Több mint 10 év etikett-tanulás után, és egy gyönyörű, egyedi tervezésű ruhában, szerintem sem olyan rémisztő. - Ismét mély, öblös nevetése harsant fel. Ilyen közelről, még jobb volt hallani.

Sajnos nem tudtam parancsolni a kezemnek, és felfedezőútra indult. Remegve felemeltem egész az arcáig. Megérintettem.

A nevetése rögtön abbamaradt. Az enyémre tette a kezét, a másikat pedig a derekamra, majd közelebb húzott magához. A homlokát az enyémhez érintette.

- Hol voltál eddig? - suttogta. Majd… megcsókolt.  Eddigi életem legszebb pillanata volt.