AZ OLDAL ELKÖLTÖZÖTT!!!

A chakrám vészjóslóan áradt szét.

Nem csak a szobát borította be, hanem még a ház falain át is áramlott. Minato arcára ráfagyott a mosoly.

A düh úgy áradt szét bennem, mint ahogy még soha. Az eddigi gyilkos szándékaim most röpke angyali jóvátételnek tűntek. Támadásba lendültem. Az ablakon kilöktem, és az utcára esett Minato. Szerintem még mindig nem fogta fel, mennyire megbántott.

Követtem őt az utcára. Meglepett emberek tömege figyelt fel ránk. Biztos nem szokták meg, hogy az ő kis Minatójuknak baja esett. Ezután már ő is felvette a harcot. Meglepetten figyeltem, hogy teljes összpontosítással akar ellenem jönni.

De semmi értelme.

A szél ismét cirógatni kezdte az arcomat, és én élveztem ezt. Süvítő tornádó keletkezett felettünk. De ő hirtelen eltűnt. Tudtam mit akar, és kivételesen engedtem neki.

A közeli erdőbe mentem utána. Biztos csak az embereket akarta megvédeni. Fölösleges volt, mert az egész falu utánunk jött.

A harc ismét kezdetét vette.

Eleinte nem láttam a mozgását, mert annyira összemosódott. Hamar rájöttem, hogy nem is kell látnom, csak éreznem. Tudtam, mikor csap le, és ki tudtam védeni ezeket. Hamar ellene is fordítottam, mert ellentámadásba lendültem. Kivételesen a kunaiomat használtam fegyverként. Egyszer el is találtam, és az arcán egy kisebb seb keletkezett. De ő is résen volt, mert a karomat eltalálta.

Az emberek Minatonak szurkoltak, és sikongatva éjjeneztek neki. Egyetlen egy kiút maradt számomra, ha nem akartam veszíteni.

Genjutsu.

A kézjeleket kezdtem formázni, míg a szememmel a mozgását próbáltam kitalálni. Aztán rájöttem a megoldásra.

A rét közepére álltam, védtelenül. Becsuktam a szemem, és tovább formáztam a kézjeleket. Az időzítése tökéletes volt. Pont mögém ért, mikor végeztem a jutsuval. Hátrafordultam, és amint belenézett a szemembe hatott a jutsu. Meredten állt egy helyben.

Nekem nem volt semmilyen különleges tulajdonságom, se sharingan, se rinnegan, se semmi. Én a genjutsut hasznosítottam olyan szinte, mintha az lenne. A techinka lényege, hogy amint belenéz a szemembe, a legnagyobb félelmét éli át. Gonosz egy technika, de megérdemelte.

Miután éreztem a győzelem ízét sóhajtva ültem le a fűre. A nézőink alig akartak hinni a szemüknek. Egy kicsit én is elgondolkoztam, hogy túl könnyű volt. De amint ránéztem az arcára, kicsit rossz érzés fogott el. Most a legnagyobb félelmét éli át. Az pedig nem kellemes.

Egy kunai szegeződött a nyakamnak. Az előttem álló Mintato a földre hullott,és szertefoszlott.

- Kage Bunshin – mondtam nevetve. Ő győzött.

- Jó voltál – nyújtott nekem kezet. Én vonakodva fogadtam el, és álltam fel.

- De soha többé nem merj leönteni – feleltem, szikrázó szemekkel.

- Rendben – adta meg magát.

- Mit láttál? – kérdeztem rá egyből. Ha jól tudom, a kage bunshin érzelmei visszaáramlanak az eredeti testbe, miután megölték. Sejtelmesen nézett a távolba.

- Az nem rád tartozik – mondta. Ahogy mondta, rideg félelem lett úrrá rajtam. Hirtelen az emberek hatalmas ujjongásban törtek ki. Ezen csak elmosolyodtam. Mit is képzeltem, mikor megtámadtam Namikazét. Biztos nem voltam észnél, hisz ő hazai pályán van. És engem most még jobban utálnak.

- Eszünk rament? – kérdezett. Azt hittem, most learatja a babérokat. Egy lány futott oda hozzánk.

- Jaj, Minato olyan ügyes vagy! Nem jössz inkább velem? Én nem vagyok egy undok béka – célzott rám egy éles pillantás kíséretében. Már harcoltam volna újra, mikor Minato megnyugtató, mégis visszautasító szavait hallottam.

- Sajnálom, de most nem érek rá. És ő nem egy undok béka, hanem egy kitűnő harcos. Nem hiszem, hogy neked ment volna a legyőzése – nézett rá ridegen. Furcsa, azt hittem, hogy engem nem szeret, de rám sose nézett így. Eddig…

- Te tudod. De majd még találkozunk – kacsintott rá, mintha semmi se történt volna. Mikor elment halkan felsóhajtott.

- Legalább most már tudod milyen nekem. – Mosolyogtam rá.

- Ne viccelj. Én nem vagyok egy szinten vele.

- Na jó. – Vertem vállon. A gyűlöletem iránta már egy kicsit alábbhagyott.

Valami Ichiraku Rameneséhez mentünk be.

- Szia Ayame – köszönt előre Minato. Egy velünk egy idős leány bukkant fel. Nem, nálunk biztos fiatalabb.

- Szia Minato – köszönt vissza mosolyogva a lány.

- A szokásosat? – kérdezte a középidős úr.

- Nem Ichiraku, most vendéggel vagyok. – Mutatott rám. Én csak biccentettem.

- Két szimpla ramen akkor, ha jól sejtem – mondta.

- Igen – bólintott rá Minato.

- Te fizetsz – mondtam, miközben leültem a fiú mellé.

- Miért is?

- Mert én lány vagyok.

- Hát..

- Ki ne mond, mert megverlek – vágtam a szavába.

- Na, jó… - Sóhajtott fel.

- Itt is van – Rakta elénk a két gőzölgő tányért. Elég gusztán nézett ki. Már vettem volna a pálcikát, mikor hirtelen berontottak.

- Minato, azonnal jönnöd kell. Kémeink egy ellenséges csapatot jelentettek, közel a faluhoz.

- Azonnal megyek.

- Én is – jelentettem ki.

- Ne szórakozz, ez nem a te falud! – jelentette ki, ellentmondást nem tűrően.

- Nem baj. Ha segítség kell, én ott vagyok – vágtam vissza dacosan.

- Elfogyott a chakrád a harcunknál.

- Akkor azért kell mennem, mert neked is elfogyott.

- Nem is.

- Akkor nekem se. Szóval menjünk, mielőtt megtámadják a falut – adtam ki a parancsot. Ő csak beletörődően indult el. A kapunál már vártak ránk. Illetve rájuk. A csapatban ott volt Shikaku is. Ezt örömmel láttam.

- Mielőtt indulnánk, elmondom a tervet. Két csapatra oszlunk szét. Az egyik Minato, Kushina és Asuma. A másik csoport Inoichi, Chouga, és én. Két oldalról mérünk rájuk csapást. A meglepetés nálunk van. Most indulás – adta ki a parancsot, és elindultunk. Én mentem leghátul, előttem Minato, és legelöl azaz Asuma. Elég fiatalnak nézett ki, hozzánk képest. De biztos azért van itt, mert erős. Hamar megtaláltuk az ellenségeiket. Körülbelül 20-an voltak. Ezek szerint 10-10 jut. Maximum három emberrel végezhetek. A gyors számolás után Minato megadta a jelet, és támadtunk. Első ellenfelemet egész könnyen legyőztem. A többiek is jeleskedtek. A másodikkal végeztem, mikor most Asuma ordítását hallottam meg. A de ja vu kerített hatalmába, de egyből odasiettem. A vállából állt ki egy kunai. Félelmetes látvány volt, de inkább elintéztem a támadóját. Erre engem támadtak hátba – szó szerint. A hátamból egy shuriken állt ki. Még sosem tapasztalt fájdalmat éltem át. A földre rogytam. Ezt nem hiszem el! Hogy lehet valaki ilyen béna, mint én? Egy sárga villanás mentett meg ismét. Az összes támadót elintézte. Utána odajött hozzám.

Féltő szemekkel meredt rám. Ezen mosolyognom kellett. A kezemet hátracsaptam és kihúztam magamból a shurikent. Kellemetlen érzés volt, mit ne mondjak, de megérte. A vér bár elkezdett ömleni a sebemből, de már nem kínzott annyira. Minato eltépte a ruháját és bekötözött vele.

- Ne velem foglalkozz! – Intettem a fejemmel Asuma felé. A hangom elég elhalt volt, de én „jól” éreztem magam.

Konohában a kórházba mentem ismét. Kivételesen magam miatt. Már haza akartam menni. Elegem volt ebből a faluból.

Engem egész hamar meggyógyítottak, de nem értem, hogy Uchiosét miért nem. Miatta maradtunk ilyen sokáig. A parkban gondolatterhesen ültem le az egyik fa tövébe. Egy idő után már nem érdekelt más, csak a szép idő. A szememet becsukva szívtam magamba a nyári napsütést. Valaki leült mellém. Nem kellett kinyitnom a szemem, hogy tudjam ki az.

- Felelőtlen tett volt ez tőled. Nem elég, hogy Uchiose megsérült, te még hősködni szeretnél. –Hallottam a mentorom hangját. – Konoha nem a mi falunk, így nem kellett volna megvédened. A sárga villanás elintézte volna őket fél kézzel, minden sérülés nélkül. Nem értem, miért kell beleavatkoznod más ügyébe. Tényleg elég önfejű vagy – mondta tovább.

- Lehet, hogy önfejű vagyok, de ha valahol baj van, én ott segítek. Senki kedvéért sem fogok megváltozni. Ha én segíteni akarok, segítek. Ha meg akarok halni, meghalok. Ez az én döntésem. Az vagyok, aki. Ezen pedig még maga sem változtathat – feleltem suttogva. Elegem volt, hogy mindenki engem bánt. A sensei csendben feláll, és elment.

- Előbújhatsz – mondtam hangosan, a kis hallgatózónak.

- Nem akartalak kihallgatni benneteket. – Hallottam egyből Minato mentegetőzését.

- Persze.

- Csak meg akartam nézni, hogy jól vagy-e.

- Mint látod, igen.

- Rendben – felelte morcosan.

- Miért mentettél meg megint? – kérdeztem, miután leült mellém.

- Mert fontos vagy nekem – mondta egy sóhajtás kíséretében. A szemeim egyből felpattantak és rámeredtem.

- Mit mondtál?

- Fon-tos-vagy-ne-kem – szótagolta el.

- Én azt hitem, hogy… utálsz – mondtam ki végül. Elég furcsa vizekre kezd evezni ez a beszélgetés.

- Dehogy – felelte nevetve.

- Köszönöm – suttogtam.

- Tessék? Nem halottam!

- Ne szórakozz velem! – vertem vállba.

- Miattad én is mehetek majd a kórházba. Annyit ütöd a vállam, hogy nem is csodálnám, ha eltörne.

- Bár úgy lenne!

- Te nem vagy a szavak embere – jelentette ki hirtelen.

- Nem igazán. – Néztem a távolba. – Nekem nem igazán volt megtanulnom, milyen is az. A szüleim meghaltak egy csatában.

- Ezt nem tudtam…

- Honnan tudtad volna?!

- Jó rendben, nem kell megint nekem ugrani!

- Miért, valami baj van azzal?

- Veled egy percig sem lehet rendesen beszélni.

- Szia Minato – köszönt rá Ayame.

- Szia – köszönt vissza kedvesen. Ez valamiért rossz érzést keltett bennem.

- Van kedved eljönni velem a csillag fesztiválra?

- Persze. Hatkor találkozzunk a bolt előtt – ment bele. Ez még rosszabbul érintett.

- Akkor jó. Sziasztok – köszönt el.

- Szia. Kushina, valami baj van? – Nézett rám.

- Dehogy! – Legyintettem.

- Persze – felelte. Ismét Ayame arca ugrott be. Csodaszép lány, biztos összejönnek Minatoval, hisz ő idevalósi. Összeházasodnak, születik egy gyerekük, aki majd szintén családot alapít, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Vajon miért érint ez ilyen rosszul?

- Nekem most mennem kell – álltam fel. Meg se várva Namikazét, indultam el a szállásom felé. A gondolataim úgy cikáztak, mint még sose.

- Kushina, hova rohansz? – Állított meg Shikaku.

- Haza – feleltem. A gombóc a torkomban nem hagyott menekülni. Nem tudom, mi ez az egész, de elég kellemetlen.

- Minatoval van gond?

- Nem!

- Mesélj.

- Nem történt semmi!

- Ayaméval megy el a csillagfesztiválra, ugye?

- I-i-igen – dadogtam. Még sosem történt ilyen velem.

- Menj el te. Jó előérzetem van – mondta és elindult az úton.

Ismét magamra maradtam.