AZ OLDAL ELKÖLTÖZÖTT!!!

- A küldetésetek: elmenni Konohába, odaadni ezt az igen fontos tekercset a Hokagénak, és visszatérni az Örvényfaluba. Ha lehet, ne sokáig maradjatok ott, nem szeretném, ha a terhükre lennétek. Ellenfeleitek könnyen lehetnek, és mindenkit arra kérek, ne hősködjön! Ez egy nagyon fontos tekercs, aminek muszáj a Hokagéhoz kerülnie. Értetted Kushina? – Nézett rám a falum legfőbb ninjája.

- Természetesen – feleltem neki fél vállról. Azért nem vagyok én olyan értetlen…

- Menjetek. Még ma induljatok el – adta ki a parancsot. Mi már indultunk is. Otthon csak shurikeneket pakoltam be a táskámba, meg néhány robbanó kunait. Ha megtámadnak, úgyis az erőmre fogok koncentrálni.

- Kész vagyok – sóhajtottam, miközben elindultam. Üres lakást hagytam hátra.

A csapattársaim a kapuban vártak.

- Késtél – szólalt meg Uchiose.

- Na és? – vetettem oda.

- Mi az, hogy na és? Ez egy nagyon fontos küldetés! – Kezdett ordibálni velem.

- Képzeld, öt perc nem a világ vége! Ha a Hokage öt perccel később olvassa el, nem dől össze a világ! – kiabáltam én is.

- Honnan tudod? Ha tudnád, mennyire tudatlan, buta, nem normális, esztelen nőszemély vagy, ki se mernél jönni az utcára, úgy félnél! – Egy pillanat alatt ott termettem előtte, és megfogtam a ruhája nyakát.

- Azonnal vond vissza! – utasítottam, miközben a szél kezdte cirógatni az arcom, illetve a hajam. A chakrám akaratomon kívül is összegyűlt.

- És ha nem? – sziszegte vissza nekem.

- Azonnal hagyjátok abba! Inkább a küzdelmekre tartogassátok az erőtöket! – szólt közbe a senseiem. Erre elengedtem, de csak miatta. Legszívesebben megfojtottam volna.

- Kushina, milyen fiús vagy! Nem akarod átoperáltatni magad? Egyik lány sem tenne ilyet – kezdte újra. Most nem lettem annyira mérges… Csak lekevertem neki egy hatalmasat. Szegény a falban kötött ki, mert a chakrámat is beleadtam.

- Uchiose, megérdemelted. Nem szabad a csapattársadra ilyet mondani. – jelentette ki a sensei. Ezen kuncognom kellett. – Kushina, te se neves. Nem szabad szabadjára engedned az indulataid.

- Értettem – feleltem, a földet pásztázva.

- Induljunk – adta ki a parancsot. Konoha nagyjából egy fél napra volt tőlünk. Az szerencsére gyorsan eltelt, csak egyszer álltunk meg pihenni.

Már csak pár órára lehettünk, mikor megéreztem több ninja chakráját. Természetesen azonnal megálltam. A többiek is bólintottak.

15 shinobi állt velünk szemben. Mindegyikük jól felszerelve. Egy ideig gondolkoztam azon, hogy elfussunk, de feladtam. Túlerőben voltak. A harc elkezdődött.

Egyből ketten támadtak rám. Az egyikőjüket hárítani tudtam, de a másikuk eltalálta a vállam. Szerencsére csak kis karcolás volt. Ismét egyszerre támadtak rám, de immár hárman. A chakra-kunaiommal elintéztem az egyiket, aki nyöszörögve a porba hullt. A másikat is eltaláltam, de hirtelen a csapattársam, Uchiose ordított fel. Természetesen egyből odanéztem. A lábába szúrtak bele egy hatalmas kést. Elég fájdalmas lehetett, de a támadója már be akarta vinni neki a következő, s egyben halálos csapást. Én egyből oda teleportáltam magam, és beleszúrtam a késem a támadójába. Most már hat ellenféllel néztem farkasszemet. Vadul vigyorogtak rám. Mérlegelni kezdtem. Ha bevetem azt a techikát, nem biztos, hogy időben tudok szólni a senseinek. De más választásom nem volt. A kezembe hatalmas mennyiségű chakrát gyűjtöttem, és gömböt formáltam belőle. Illetve elég furcsa kavalkád jött ki belőle, hisz még nem tökéletesítettem. Az ellenfeleim most félelemmel teli szemmel meredtek rám.

Ezután egy sárga villanást láttam, és minden ellenfél a földön feküdt. A chakra „gömböm” rögtön el is múlt, és egy szőke hajú fiúval találtam szembe magam. Nagyjából velem egy idős lehetett, de sokkal erősebb volt, mint én. Ő is csak rám szegezte a tekintetét.

A pillanatot a senseiem szakította meg.

- Uchiose súlyosan megsérült. Kórházba kellene vinni, gyorsan – szólalt meg.

- Értettem. Más sebesült van? – kérdezet vissza tömören.

- Csak kisebb sérülésekkel.

- Akkor őt azonnal elviszem Konohába. El tudnak jönni addig egyedül?

- Természetesen. Nem vagyunk nyápicok – feleltem a senseiem helyett. Kinek nézett ő minket? Holmi alacsonyabb rendűeknek, mert más faluból jöttünk? Legszívesebben felpofoztam volna őt is.

Ő erre csak elmosolyodott, felkapta Uchioset, és már el is tűnt.

- Cöh, ki volt ez? – kérdeztem fennhangon. Remélem hallottam.

- Konoha sárga villanása. Hihetetlenül erős. Ha lehet, sose keveredj vele összetűzésbe. De inkább nem kérek lehetetlent – magyarázta.

- Ennyire nagy szám?

- Nem láttad?

- Csak szerencsére volt., mert én épp lefoglaltam az ellenséget.

- Igen, arról a jutsuról még beszélnünk kell, de most inkább menjünk – indultunk el ismét. A konohaiak biztos küldenek majd valakit, aki „feltakarít”.

Konoha meseszép volt a mi kis falunk eltörpült mellette. Amikor beléptünk, az állam a földet verdeste. De ezen lehet, meg se kellene lepődnöm…

A Hokage irodájába mentünk először természetesen. A küldetés mindig az első. A szívem szerint, inkább a kórház felé vettem volna az irányt, de nem lehetett.

Amint leadtuk a tekeercset, egyből a kórház felé vezetet az utam. Uchiose szerencsére jól volt. Úgy tűnik, tényleg nagyon jók ezek az orvosok. A folyosón a fiúval találkoztam össze.

- Szia – köszönt rám.

- Hello – vetettem oda. Azzal, hogy legyőzte az ellenfeleinket, kicsit megsértette a büszkeségem.

- A barátod jól van – felelte.

- Nem a barátom!  Háborodtam fel egyből.

- Akkor miért aggódsz ennyire?

- Mert ő attól még a bajtársam. És a bajtársaink nagyon fontosak. Lehet, hogy nem jövünk ki jól, de tudom, hogy mindig számíthatok rá – fejeztem be, mire észbekaptam, mennyire sok mindent megosztottam egy ismeretlennel. Gyorsan keresztbe fontam a keeimet és lakatot tettem a számra.

- Amúgy Namikaze Minato a nevem – mutatkozott be.

- Uzumaki Kushina – feleltem dacosan. Nem értem, miért mutatkozott be. Elég kellemetlen egy fiú… De szép neve van…

- Kísérjelek el a szállásodig?

- Nem kell. Én… - vágtam rá egyből. De amint rájöttem, hogy fogalmam sincs, mi hol van, kicsit elbizonytalanodtam.

- Inkább tegyél jelentést a Hokagénak – fejeztem be végül. Majd csak odatalálok valahogy… Bár a tájékozódási képességim ismervén, nem reménykedtem semmi jóban.

- Már megtettem.

- Akkor mit keresel itt?

- Igazából… arról a technikáról akartalak kérdezni. Amit az erdőben akartál használni, mielőtt megérkeztem.

- Az titkos. Saját jutsu. És ne is próbálkozz! – mondtam szinte kiabálva. Az orvosok ránk pisszegtek, mire elindultam kifelé.

- Miért nem mondod el? – próbálkozott mégis, miközben elindultam az egyik utcán. Kellett lesérülnie Uchiosénak…

- Mert nincs befejezve.

- Akkor segítek neked!

- ond, téged nem lehet lekoptatni? Nem érted, hogy nem vagyok rád kíváncsi? – Álltam le az utca közepén ordítozni ismét. Elegem volt ebből a srácból.

- Csak kérdeztem. De ha zavar, itt se vagyok – felelte morcosan és elindult.

- Ne is álmodozz. Én nem vagyok az a típus, aki a szomorú kis pofikád miatt utánad fog rohanni bocsánatot kérni – kiabáltam utána. Ő erre csak eltűnt. Most vettem észre, hogy az utcán mindenki a kis jelenetünket figyelte. A lányok olyan szemekkel méregettek végig, mintha leprás lennék. Vagy mint akit utálnak. Nem is ismernek, honnan tudják, hogy milyen vagyok? De mindenki szinte megvető szemekkel néztek, hogy inkább elindultam. Nem hiszem el, hogy ez a fiú ennyire fontos lenne. Mérgemben nem is tudom hova mentem el. Egy erdő szélén álltam, mire észbe kaptam.

Egy fiú kezdett közeledni felém.

- Szia, a nevem Nara Shikaku. Keresel valamit? – kérdezte.

- Uzumaki Kushina vagyok, az Örvényfaluból. Kaptam egy szállást, de eltévedtem – meséltem nevetve. Valahogy vele sokkal könnyebb volt a beszélgetés, mint Minatóval.

- Megmutatom, hol van – felelte, és elindult. Én követtem. Míg elkísért beszélgetni kezdtünk. Kedves srác volt.

- Meg is érkeztünk.

- Köszönöm. É örülök, hogy te nem utálsz – néztem körül, és még mindig megvetve méregettek.

- Minatot mindenki szereti. Nem csak az ereje, hanem a kedvessége miatt is. Ezért ilyenek veled.

- Nem is kedves! Inkább nyomulós – feleltem durcizva. Lehet, tényleg kedves… de csak egy picit!

Shikaku nevetve elment. Valakivel találkozott. Valami lánnyal. Én csak mosolyogva mentem be a házba. Ismét egy üres szoba várt, de már megszokhattam volna. Nem szeretem az egyedül létet, de nincs mit tennem ellene. Elmentem lezuhanyozni, hogy lemossam magamról a sok izzadságot. Mikor törölközőbe jöttem ki, meghallottam a kopogást. Egyre veszedelmesebben kopogtak, mintha be akarnák törni az ajtót. Nem volt mit tenni, kinyitottam.

Minatoval találtam szembe magam. Ő halványan elpirult, mikor felmérte a helyzetet.

- Mit szeretnél? – kérdeztem halálosan nyugodtan. Elég zaklatottnak tűnt. De valamiért, mikor rám nézett, megkönnyebbülten sóhajtott egy nagyot.

- Valami baj van? – kérdeztem újra. Az ajtóban állni egy szál törölközőben, sok ember előtt egy kicsit megalázó, így beljebb tereltem. Ő még mindig pirultan lépett be a „lakásomba”.

- Ráér egy pillanatig? – Minato csak bólintott.

Visszamentem a fürdőszobába, és gyorsan felöltöztem, ami azt illeti nem valami hatásosan. Elestem, és a fejemet is bevertem. Semmi baj, járulékos kár…

Immár felöltözve, és törölgetve a hajamat tértem vissza a nappaliba.

- Szóval, miért jöttél? – kérdeztem nem valami kedvesen.

- Azt beszélték, súlyosan megsebesítet az egyik konohai ninja – mesélte. Hú, de felhúzott ezzel. Dühösen álltam fel, miközben levágtam a törölközőt a földre.

- Szórakozol velem?

- Nyugi, csak ellenőrizni jöttelek. Akár hiszed, akár nem, míg itt vagytok, az én felelősségem vagytok – felelte. Azt hitte, más miatt vagyok mérges. Na, ezzel belegázolt a büszkeségembe.

- Azt hiszed, engem le tudott volna győzni egy konohai ninja? Ne szórakozz velem – ordibáltam ismét.

- Ja, csak ez a baj? – nézett rám. Úgy tűnik, ő nem érti. A türelmem elszállt és ráugrottam. Gyilkos szándékaim voltak, nem is titkoltam. Kezdettől fogva úgy idegesített, mint még senki.

Minato, mintha előre látta volna, hirtelen mögém teleportált, és lefogta a kezeimet. Így elég furcsa pózban voltunk, mert én térdeltem a kanapén, ő pedig mögöttem állt, fogva a kezem. Ez még jobban kihozott a sodromból. Mit képzel, ki ő? Valami messiás?

Ellentámadásba lendültem. Kihúztam a kezeimet a szorításából és a könyökömmel oldalon találtam. Eléggé fájhatott neki, még fel is nyögött. Hirtelen eltűnt, és egy hatalmas vödörrel tért vissza. Nem tudom mi volt abban, de nem is érdekelt… míg rám nem öntötte.

Egy hatalmas vödör ideg vizet kaptam a képembe.

Telibe. A kezeim magam mellé hullottak. Azt hitte, nyert. Elkezdett nevetni. De ezzel még jobban kihúzta a gyufát.

A chakrám vészjóslóan áradt szét a szobában.