AZ OLDAL ELKÖLTÖZÖTT!!!

Szemem könnyekkel lett teli. Láttam, hogy Ő a porba hull. A sála és minden egyéb rajta szakadt. A haja összevissza. Egy fa tövébe kapaszkodott, hogy ne essen el teljesen. Elképzelni sem tudtam, hogy mit történhetett Vele. Vele, aki legyőzhetetlen és nagyon erős. De most egy pillanat alatt szertefoszlott ez a kép, és egy esetlen fiút láttam. Akinek szüksége volt valakire. Amint ez tudatosult bennem odafutottam hozzá és közben letöröltem a könnyeimet.

- Mit történt veled? – kérdeztem. A hangom remegett.

- Nem tartozik rád – válaszolta mogorván.

- Legalább most ne makacskodj. Gyere be, és segítek…

- Nem kell a segítséged – felelte hidegen. Ezek a szavak a szívembe fúródtak. A tőr, amit beléállított irtó fájdalmas volt.

- Rendben. Akkor soha többé nem fogok segíteni – feleltem, és a könnyek ismét záporozni kezdtek a szememből. Felállni készültem, mikor megfogta a kezem. Abban a pillanatban mindent megértettem.

Neki nem a segítség kell, hanem, hogy valaki mellette legyen.

És ha csak erre vagyok képes, akkor minden tőlem telhetőt megteszek. A kezünket átkulcsoltam és csendben maradtam. Ő csak lehunyta a szemét, és pihent egy kicsit. Úgy tűnt tényleg csak az kell neki, hogy mellette legyek. Aztán hirtelen felnyíltak a csodaszép szemei, amelyek rám szegeződtek. A maradék erejével magához rántott és átölelt tiszta erejéből. Olyat suttogott a fülembe, amit életem végéig nem fogok elfelejteni.

- Szeretlek – mondta. – De most menekülj.

- Már késő – nevetett mögöttem egy hang. Életem legcsodásabb pillanatát a legnagyobb riválisom törte meg. Valószínűleg nem véletlen. Éreztem, hogy körbevesznek minket. A fegyvereik készen álltak a pusztításra.

A mi vesztünkre.

o.O.o

- Nem, nem és nem! – kiáltottam és tüntetőleg elfordultam.

- De miért nem Mariah? Csak egy hónap lenne… - folytatta tovább Ray.

- Mondtam, hogy nem! A Bladezúzók és a fehér tigrisek egy hónapig összezárva? Kösz, én nem kérek belőle! – folytattam még mindig.

- Ne már még Kait is sikerült meggyőzni.

- És az engem hol érdekel?

- Nem csak te leszel lány egyedül. Ott lesz Hilary is. Ő Tayson egyik barátja. És már mindenki mást sikerült meggyőzni. Ez jót tenne a hírnevednek és sokat gyakorolnánk – győzködött még mindig.

- Nélkülem ezt nem lehet kivitelezni? – sóhajtottam fel. Szerintem azt hitte, hogy már lassan megadom magam.

- Nem. Az úgy nem jó! – mosolygott győzelemittasan. Tévedett.

- Akkor a válaszom egyértelműen: nem! – hangsúlyoztam jól érthetően az utolsó szót.

- Valaki itt nagyon hisztizik – érkezett egy gúnyos hang az ajtó felől. Kait vettem észre.

- Vagy nagyon nincs kedve menni – vágtam vissza egyből.

- Vagy fél – nevetett ismét gúnyosan.

- Félni? Én? Ne nevettess – legyintettem.

- Nem mondom, jól tudsz hazudni.

- Én sosem hazudok. És főképp nem félek! – már ismét a kiáltozás határán voltam.

- Akkor bizonyítsd be! Gyere el velünk erre az egy hónapra és elhiszem neked, ha kibírod. Vagy egy macska nem szereti a vadont? – éreztem, hogy mit akar. Csapdába akar csalni. És sikerült neki. A büszkeségem…

- Rendben. Ha kibírom tenned kell valamit, amit én mondok meg! – mentem bele a játékba.

Ő csak gúnyosan elmosolyodott, és elindult kifelé. Ám mielőtt még elment volna egyszer hátrafordult:

- De ez oda-vissza igaz – mondta és végleg távozott.

Én csak a fejemet fogtam. Biztos vagyok benne, hogy meg fogja nehezíteni az ott létemet. De abban is biztos vagyok, hogy nem fogom magam hagyni.

- Szóval jössz! Holnap kilencre gyere az állomásra – köszönt el Ray is. Bólintottam.

Miután hazamentem pakolni kezdtem. Valahogy most a lakásom nagyon üresnek tűnt.  A cuccomat hamar összepakoltam, nem kellett sok mindent elraknom.

Másnap, bár késtem egy kicsit nem rám kellett várni. Tyson sokkal később érkezett.

- Köszönjük, hogy megtisztelt a jelenlétével – mondta kedvesen, mégis megrovóan egy ember. Magas volt, és fekete öltönyt viselt. Mászóval messziről lerítt róla, hogy a politikában jártas. Karba tett kezekkel nézegettem. Tyson – a hülye – belekezdett elmondani, hogy miért késett.

- Nem tudom, hogy érdekel-e valakit a mondókád, de szerintem indulhatnánk – csattantam fel. Hihetetlen, milyen sokszor előfordult ez mostanában.

- Úgy tűnik valaki nagyon ideges. Vajon a félelemtől? – hallottam meg a gúnyos hangot. Máris elkezdte. Ha harc hát legyen harc.

- Vagy valaki más akarja halasztani a következményeket – mosolyogtam.

- Egy hónap hosszú idő. Biztos nem fogod kibírni – mondta és beszállt a vonatba.

- Hát persze… - motyogtam. Rayen kívül senki sem értette mi történt. Ő meg csak mosolygott. Max és Tyson egymásra néztek aztán elkezdtek nevetni. Nem szeretem, ha rajtam nevetnek. Majd őket is móresre tanítom. – gondoltam, miközben felszálltunk a vonatra.

Hát a vonatút egy kicsit… furcsa volt.

Enyhén szólva. Nem tudom, ki lehetett az a nem normális, együgyű, félkegyelmű, aki egy kupéba rakott mindannyiunkat. Így visszagondolva egy kicsit furcsa, hogy kilencen el is fértünk.

Az út 2 óra volt: felutaztunk a hegyekbe, mint kiderült. Egy tó melletti erdő szélén van a szállásunk. Friss levegő, tágas mezők, csodaszép rétek, reggeli futáshoz alkalmas erdő: mintha nekem találták volna ki. Igaz, már egy ideje nem éltem ilyen környezetben, mert hozzászoktam a nagyvárosok hatalmas forgatagához, mégis csak ilyen helyen nőttem fel. És ezt nem felejti el az ember olyan gyorsan, ugye. Ugye?! Nem lényeg. Tudom, hogy nem fog egy olyan beképzelt alak legyőzni, mint Kai. Egy hónap. Mi egy hónap nekem? Semmi…

- Épp azon gondolkozol, hogy hogyan szökj haza? – ébresztett fel gondolkozásomból Ray.

- Tudod jól, hogy nem fogom feladni.

- Én nem is ebben kételkedem. Ha Kai akar valamit, igazán, azt szinte mindig megszerzi.

- Akkor ennek mostantól vége lesz. Megkeserítheti az ittlétemet, hogy hazamenjek, de arra nem számít, hogy nem csak neki vannak trükkjei.

- Majd meglátjuk. De azért örülök, hogy eljöttél – mosolygott rám. Kicsit lehet, hogy elpirultam erre. Ray több számomra, mint barát. De ezt nem tudom, hogyan mondjam el neki. Már sokszor elkezdtem, de a végére soha nem értem el. És azt nem szeretném, hogy megromoljon a köztünk lévő kapcsolat. Csak sóhajtottam egyet. Szerencsére az ablak mellett sikerült helyet foglalnom. A fejemet a hűs ablaknak nekitámasztottam. Már egy óra eltelt, tehát még csak egy van hátra. Elővettem az iPodomat és elkezdtem zenét hallgatni. Így az óra egy pillanat alatt elrepült. Amikor megállt a vonat megkönnyebbülten szálltam le.

A látvány lenyűgözött.

Még annál is jobb volt, mint amire számítottam. A fák zöldek és a tó csillogott. A ház, amiben megszálltunk, egy hatalmas fa szerkezetes újépítésű szálló volt. Olyan, mint a filmekben. Egyből beleszerettem. Lehetetlen, hogy egy hónapot ne bírjak itt ki. Ezt  helyet, mintha csak nekem találták volna ki.

- Tetszik? – kérdezte az öltönyös fickó.

- Gyönyörű. De tulajdonképpen miért is vagyunk itt? – tértem végre rá a lényegre.

- Mr. Dickinson rendezte az egészet. Külön terve van magukkal, ami a hónap végén fog kiderülni – válaszolta sejtelmesen. Nem szeretem, ha kitérnek a kérdéseim elől, de inkább békében hagytam. Bent az első, ami szembetűnt a faliújságon egy papír. Max kezdte felolvasni.

- Hogy jobban összeszokjatok egy szobában fogtok aludni, meghatározott fekvési helyeken, amin nem lehet változtatni. Mivel kilencen vagytok, egy embert köszönthettek a köreitekben. Ameliát. Íme a várva várt párosítások: Max Leevel, Kenny Kevinnel, Ray Ameliával, Hilary Tysonnal, és Kai Mariahval. Jó szórakozást. Mr. Dickinson – ért a végére Max. Ő elég optimistának tűnt, és gyorsan összebarátkozott a bátyámmal. De én… hogy is fogalmazzak ledöbbentem. Vajon mennyi az esélye, hogy pont Kaival alszok együtt? És amint feltettem magamban a kérdést, egyből rájöttem és nekirontottam az említett személynek.

- Hogy képzeled? Ilyen aljas dologra tényleg nem számítottam. Az egy dolog, hogy meg szeretnéd keseríteni az életem, de hogy máris elkezded? Felháborító! Én összepakolok…

- És mész is haza – fejezte be helyettem. A kiborulásomat könnyed szemmel nézte végig. Hogy ez is mennyire idegesített benne. Na, jó egy olyan tulajdonságot sem tudok mondani, ami nem idegesített benne.

- Elérted, amit szerettél volna. Légy boldog! – néztem rá gyűlölettel.

- Pedig azt hittem több van benned – nézett rám lenézően. A nézés ismerős volt. Már nagyin sokszor láttam ezt… és amint eszembe jutott nem tudtam türtőztetni magam. A kezem magától mozgott, és akkora pofont adtam a lenéző és öntelt képére, amire csak egy meglepett pillantást kaptam. Mindenki minket nézett némán.

- Soha többé ne merj így nézni rám – suttogtam remegő hangon és kirohantam. Nem tudom, milyen sokáig rohantam, de egy idő után megálltam és leroskadtam az egyik fa törzsébe. És nagyon sok idő óta először sírni kezdtem. Olyan érzéseket tépett fel bennem ez a gyerek, amilyeneket nem is reméltem. Nem tudom, hogy ő rendezte-e így a dolgokat, de biztos ezt akarta elérni. Azt hittem, hogy kibírom ezt az egy hónapot. Olyan gyűlölet tombolt bennem, mint még soha. Ilyen intenzív érzelmet még nem éreztem. A könnyek egyre jobban folytak le az arcomon.

Nagyon sokáig maradtam ott, már be is sötétedett. Ezek szerint egy egész délutánt sírással töltöttem. Többször hallottam, hogy keresnek és a nevemen szólítanak, de akkor csak még jobban csendben maradtam, hogy még véletlenül se vegyenek észre.

- Felőlem húzhatod a szádat még egy hétig is, de vannak, akik aggódnak érted – jött a válasz hirtelen.

- Gondolhattam volna. Csak nem értem mivel érdemeltem ezt ki.

- Megütöttél – tett egy egyszerű kijelentést. Nem volt benne semmi különös… vagy igen? Mintha… érzelmeket tartalmazott volna a hangja.

- Na és? – adtam még mindig a sértődöttet. Pedig sokkal jobban örültem volna, ha jobban megismerhetem Kai másik oldalát.

- Még egyetlen egy lány sem ütött meg. Inkább utánam futnak – elmélkedett. Megint itt van a régi jó barátunk…

- Akkor még nem találkoztál igazi lánnyal.

- Hát igen, még nem. Remélem a jövőben fogok – már megint fel akar bosszantani.

- Célozhatsz ezzel nagyon sok mindenre, de bebizonyítom neked, hogy én sokkal jobb vagyok, mint te! – ugrottam fel. És amint ránéztem az arcára rögtön elszégyelltem magam. Még mindig ott piroslott a kezem helye. Lehet, hogy egy kicsit túl erősre sikeredett.

- Most miért pirultál el? – nézett rám, mint egy hülyére.

- Öm… sajnálom – kezdtem a földet nézni. – Lehet, hogy ennyire nem kellett volna erőset ütnöm. Meg se kellett volna ütnöm téged.

- Hm – mondta majd elfordult és elindult vissza a ház felé – gondoltam legalábbis. Ismét egyedül voltam. De már sokkal jobban. És akkor hallottam meg Ray hangját.

- Mariah! Mariah, hol vagy? Ideje lenne…- mondta, de előjöttem a rejtekhelyemről. Az arca rögtön megkönnyebbülést mutatott.

- Itt vagyok – mutattam magamra. És egyúttal végig is néztem magamon. Tiszta kosz és mocsok voltam. – Azt hiszem ideje lenne, ha végre visszamennénk.

- Igen. Lee teljesen ki van akadva. De nem láttad, akkora jelenetet rendezett Kaival… gondolom, ők nem lesznek jóban.

- Miért mi történt? – kérdeztem miközben visszaindultunk. Valahogy furcsa érzés kavargott bennem. Kai iránti sajnálat. És eszembe jutott a hangjában, azaz árnyalat az előbb. Most már biztos voltam benne, hogy örömöt hallottam ki belőle.

- Csak annyi, hogy Lee megkérdezte, hogy mit csinált Kai. Erre ő azt felelte, hogy csak te kaptad fel a vizet. Lee erre egy kicsit kiborult. De neki sikerült megőriznie a hidegvérét – nézett rám sokatmondóan, mire én csak sóhajtottam. – Azt mondta a bátyád, hogy te sosem ütöttél meg senkit se így elég nagy galibát csinálhatott. Kai erre a szokásos modorában elment. Először azt hittük, hogy téged keres, de biztos nem érdekelné ez.

- Értem - mondtam. Valamiért jobbnak találtam nem elmondani ezt az előbbit. De most felettébb boldog voltam. Végre kettesben lehettem Rayvel. És más nem számított.

- Amelia pedig megérkezett időközben. Nagyon széplány – tett sok mindenre utaló kijelentést.

- Tetszik? – kérdeztem tágra nyílt szemekkel. A félelmemet ő izgalomnak láthatta.

- Hát még nem tudom, mert nem ismerem annyira. De nekem egyenlőre bejön – mosolygott előre. Ő bizakodóan nézett abba. Én nem.

Életem legrosszabb hónapját készültem eltölteni, egy luxus helyen.