AZ OLDAL ELKÖLTÖZÖTT!!!

Hideg van. Rettentően hideg van. Fázok.

Összehúzom magamon a pulcsit, de még így is fázom.

Egy sötét, kihalt utcán sietek végig. Két ház között, egy láthatatlannak tűnő kis viskót pillantok meg, és rögtön oda réved a tekintetem. Megtaláltam, amit kerestem.

Az eső is épp elkezd szemerkélni, amikor sietek az ajtó felé. Az csörömpölve nyílik ki előttem, miután enyhén belöktem. Az orromat megcsapja az alkohol, és a dohány bűze. De nem futok el, hanem belépek az ajtón, még szorosabbra húzva magamon a pulcsit. Hunyorogva tudom csak kivenni az alakokat, mert a füsttől alig látok.

Bentebb megyek.

Férfiak vesznek körül, mind kérdően merednek rám. De engem nem érdekel. Tovább folytatom az utam. A bár hátsó része felé veszem az irányt, egy belső megérzés azt mondja, ott megtalálom azt, akit keresek.

És meg is találom.

Egy hatalmas kanapén ült Ő, az Angyalom. Vonásai ismét gyönyörűek voltak. Mellette két-két lány foglalt helyet. A kezét a lányok vállán nyugtatta, miközben az egyikben egy cigit, a másikban egy pohár wiskyt (?) tartott. Céltudatosan indultam felé, és Ő egyből kiszúrt.

- Beszélnünk kell! - mondom minden köszönés nélkül, amikor elé érek.

- Inkább szórakozzunk.

- Én nem vagyok gyerek, nem érek rá - mordulok fel. Pedig legszívesebben a karjaiba vetettem volna magam.

- Pedig eléggé úgy nézel ki, mint egy gyerek. És szerintem nem is vagy még 18.

- Nagyon vicces. De komolyan mondtam. Beszélnünk kell! - Egyre mérgesebb vagyok.

- Rendben. Ülj le. - Mutatott az egyik lány melletti falatnyi helyre.

- Négyszemközt kellene beszélnünk.

- Rendben - sóhajtotta, és végre felemelkedett. A bár hátsó részlege felé vette az irányt, ahol a raktár volt. Amint elhaltak a zene hangjai, rám nézett.

- Mi volt olyan fontos, hogy ide gyere?

- Nocsak, valaki most nem olyan kedves, mint volt…

- Talán mert valaki kosarat adott neki?

- Hagyjuk. A lényeg: megtudtam, ki volt az.

- Komolyan?

- És nem is fogod elhinni, kicsoda - feleltem. Minden pajkosság eltűnt belőlem. Majd ismét elöntött azaz ismerős érzés, amikor távolodni kezdtem. Az Angyalom kétségbeesetten pillantott rám. Majd megint elmosolyodott.

- Következőnek kihagyjuk ezeket a színjátékokat - nevette, majd elfordult.

Lihegve ültem fel ismét az ágyamban. Körbepillantottam - még mindig az iskolában voltam. Egy újabb rémálom. Azt hittem, a tegnapi volt az egyedüli. Ezentúl minden éjszakán át találkozni fogok vele? Nem mintha bántam volna…

Nyöszörögve másztam ki az ágyamból. A fürdőszoba felé vettem az irányt, annak az érdekében, hogy ott a víz megnyugtat. Beálltam a zuhany alá, miközben a gondolataim folyamatosan pörögtek a fejemben. Egy pillanatra sem hagyott nyugodni az Angyalom. Vajon tényleg egy Angyal? Vagy csak szórakoznak velem?

A törölközőt magamra csavartam, és a csapra támaszkodtam. Sóhajtva néztem fel a tükörbe. Ijedtemben egy halk sikolyt hallatva hátra ugrottam. Egy nő nézett vissza rám. De nem én voltam. Tudtam, hogy megváltoztam, kitisztultak a vonásaim a szemüveg nélkül, és az arcom sokkal selymesebb lett. Ennyire nem változtam meg!

A nőnek isteni vonásai voltak. Ilyen gyönyörűséget még nem láttam. Körülötte szikrázott a levegő, és enyhe fehér aura vette körül. Kikerekedett szemekkel figyeltem.

- Valentina. Eljöttem hozzád - jelentette ki.

- Ki vagy te? - kérdeztem kétségbeesetten. Nem féltem. Ahogy az ismeretlenre pillantottam, teljes nyugalom öntött el. Mintha haza értem volna.

- Az nem lényeges. Meg fogod tudni.

- Mindig ezzel a dumával jönnek…

- Ne vesztegessük erre az időt, ami vészesen fogy. Azért jöttem el hozzád, hogy megóvjalak.

- Mégis mitől? Itt semmi bajom nem eshet…

- A baj közelebb van hozzád, mint gondolnád. A közeledbe próbál férkőzni, hogy megszeresd, és amikor nem számítasz rá, hátba tudjon szúrni.

- De ki lenne képes ilyesmire?

- Idővel az is ki fog derülni.

- Miért nem mondod el? Az úgy sokkal könnyebb lenne… távol maradhatnék tőle.

- Nem avatkozhatok bele az életedbe. Csupán instrukciókkal láthatlak el. De az időnk sajnos mindjárt lejár.

- Várj egy pillanatra! - sikítottam. Nem akartam még hogy elmenjen. Épp fordult volna el, de még visszanézett. - Az álmok. Jelentenek valamit, igaz? - A nő sejtelmesen elmosolyodott.

- Ígérem, hamarosan találkozni fogsz azzal az ifjúval. Ő teljes mértékben a társad lesz, és megbízhatsz benne. A találkozásunkat egyedül a kis barátnődnek mondhatod el. Benne szintén megbízhatsz - mondta. Bíztatóan rám mosolygott. - Valentina, sose felejtsd el, hogy én mindig melletted fogok állni, bármi történjék. Sötét idők közelednek. A gonosz ismét felébred - fejezte be búcsúzóul. Még vetett rám egy utolsó pillantást, ami inkább komor volt már. Aztán elfordult, és elindult. A tükörben még láttam a távolodó alakját. Addig néztem, amíg teljesen el nem tűnt.

Eszeveszetten rohantam Natalie-hoz.

- Natalie! - Ráztam meg a vállát. - Azonnal fel kell kelned!

- Még nem szólt a vekker… - morogta.

- Valakit láttam a tükörben! - Erre azonnal felült, teljesen éberen.

- Mit mondtál?

- Rémálmom volt ismét, és hamarabb felébredtem. Kimentem zuhanyozni, és amikor a tükörbe néztem, ott volt. Még sosem láttam nála szebbet.

- Mondott valamit? Vagy azonnal eltűnt?

- Sok mindent mondott. Azt mondta, hogy a gonosz megint felébred, veszély leselkedik rám, és valaki megpróbál majd bántani. Megpróbál a közelembe férkőzni, hogy hátba tudjon szúrni.

- Szerinted ez Katharina lenne?

- Nem hiszem. Ő meg sem próbált barátkozni velem.

- Akkor ki lehet?

- Nem tudom. De nem árulta el, mert ő nem avatkozhat bele az életembe, csak instrukciókat adhat. - Natalie szeme elkerekedett.

- Pontosan ezt mondta neked?

- Igen. - Felsikított, és a nyakamba borult. - Mi történt Natalie? Kérlek, válaszolj már!

- Tina, te egy Istennővel találkoztál! - sikította. Nem akartam elhinni.

- Ez… nem meglepő. Olyan furcsán beszélt.

- Gondolom ő lesz a te Istennőd. Csak azt kell kideríteni, hogy ki az. Várjunk csak… szombaton lesz a beavatásod, hogy vasárnap tudj velünk imádkozni. Addig még van három napunk.

- Azt mondta is, hogy ki fog derülni, ki is ő.

- És mondott még valamit?

- Hogy azzal a fiúval fogok találkozni, akit az álmaimban láttam. És ő lesz a társam, akiben megbízhatok.

- Értem. Ennyi?

- Még annyit, hogy sötét idők közelednek.

- Ennek nem örülök. Mondjuk el a tanároknak. Ők talán tudnak segíteni.

- Nem lehet. Egyedül neked mondhattam el, és te sem adhatod tovább. Mi van, ha esetleg az egyik tanár az a gonosz kém?

- Igazad van. Nyitva kell tartanunk a szemünket. De még az ikreknek, meg Jake-nek sem mondhatjuk el?

- Nem szabad…

- Jó rendben. Akkor azon gondolkozzunk, ki lehet az Istennőd - mondta végül hosszas hallgatás után. Ég most emésztette meg, amit mondtam neki. Sajnáltam, hogy belecsöppent ebbe. Én valahogy fel voltam rá készülve. Amikor hallottam, hogy mit történt édesanyámmal, tudtam, hogy valami ilyesmire vagyok én is teremtve. Ezt legalább eltalálták a filmekben.

A vekker megszólalt, és mind a ketten hatalmasat ugrottunk. Én majdnem leestem az ágyról, ahogy Nat is. A szájára tapasztotta a kezét, és gyorsan kikapcsolta. Nagyot sóhajtott, és rám nézett.

- Fel kellene öltöznünk - mondta. Lenéztem magamra. Még mindig egy szál törölköző volt rajtam. Mosolyogva bólintottam, és visszamentem a fürdőbe. Elég hamar elkészültem. Elkaptam a mai könyveimet, és most én vártam a legjobb barátnőmre az ajtóban.

Tegnap még azon gondolkoztam, hogy hogyan lehet valaki annyira gonosz valaki, mint Katharine. Most itt állok, és azon töröm a fejem, mit jelenthet az, hogy sötét idők közelegnek. Újabb háború?  Esetleg Bhrams egyik utódja visszatér? Nekem kell megküzdenem vele?

Kérdések tömkelege sorakozott előttem.

Nat elkészült, és elmentünk reggelizni. Az új körmeimet csodáltam, miközben a vért ittam. Még mindig eléggé morbidnak tűnt, de imádtam az ízét.

Körülöttem mindenki nevetgélt, és mosolygott. Az ikrek szokásosan viccelődtek, és Clara szokásosan Steve közelében volt. Nagyon irigyeltem őket. Körülöttük szinte izzott a levegő, persze nem olyan értelemben, mint az Istennő körül. Ők olyan mértékkel szerelmesek voltak, hogy a jókedvük szinte ráragadt mindenkire, mint valami fertőző kór. Nem tudtam levenni róluk a szemem. Ezért is, meg azért, mert Steve szeme nem hagyott nyugodni. Olyan ismerős volt! És tudtam, itt volt a nyelvem hegyén, de csak nem tudtam, kire hasonlít. Az a csodálatos zöld árnyalat.

- Tina, hallottad, amit kérdeztem? - legyezett előttem a kezével Maria. Lassan rá emeltem a tekintetem.

- Tessék? Nem figyeltem…

- Vettem észre. - Arca elfintorodott, de még így is gyönyörű volt. - Azt mondtam, hogy ma tűzték ki a Vörös Vámpír Est időpontját. Pontosan egy hónap múlva lesz. Mivel ezen a héten lesz a beavatásod, amin mindenkinek ott kell lennie, nem mehetünk. De Mrs. Mira megígérte, hogy két hét múlva mindenki elutazhat. Foglalt le buszokat, és bemegyünk Bristolba. Addigra eléri, hogy tovább legyenek nyitva az üzletek.

- Vörös Vámpír Est? - kérdeztem rá.

- Ez egy olyan éjjel, amikor a világ legnemesebb vámpírjai találkoznak. Minden évben megrendezik, csak mindig máshol. Pont idén esett a Tanács választása a mi iskolánkra. Szerencséd van - magyarázta Jake.

- És akkora nagy szám, hogy egy csomó idős fazon összegyűlik?

- Ezt egy csodálatos éjszaka. Sok báli ruha, sok helyes fiú, kellemes zene, jó társaság. Meglátod, egész életedben nem lesz ilyen élményben részed! - kapcsolódott be a beszélgetésbe Kara is.

- Báli ruha?

- Az a legjobb benne.

- Hát, nem is tudom…

- El kell jönnöd! Ha nem jössz, rád aggatom a nagyanyám ruháját, megkötözlek, és a sarokba raklak. De el fogsz jönni! - fenyegetett Clara. Nevetve emeltem fel a kezem.

- Megadom magam!

- Tudtam - mondta mosolyogva. Steve suttogott valamit a fülébe, amire hátrafordult, és szenvedélyesen csókolóztak. Natalie gyorsan elfordult.

- Vödröt! - könyörögte.

- Nekem is egyet. - Emelte Maria a kezét a torkához. Mosolyogva nevettünk fel.

A nap további része is kellemesen telt. Kivételesen nem találkoztam Katharinával, de kiderült, hogy totál kiborult.

Épp mentem a folyosón, és a földet néztem, amikor valakibe belerohantam. A fenekemre estem, és a könyveim össze-vissza estek szét.

- Auu - nyavalyogtam egy sort. Egy kéz nyúlt felém.

- Elnézést, nem figyeltem. Jól vagy? - kérdezte Mark. Meglepetten pillantottam fel rá.

- Semmi baj. Minden rendben - fogadtam el a kezét. Túl erősen löktem el magam a földtől, és telesen ráestem. Ő is meglepődött, és egyet hátralépett, nekiütközve a falnak. A kezem a mellkasán pihent, az arcom pedig vészesen közel volt az övéhez. Ártatlan szemekkel meredtem rá. Már épp húzódtam volna el, amikor áthidalta azt a kis távolságot, és az ajkait az enyémhez nyomta.

Életemben először csókoltak meg.

Mintha valami szükséglet lett volna, a nyaka köré fontam a kezem, és még közelebb húztam magam hozzá. Az ő keze a derekamon pihent.

A csók gyengédnek indult, de amint meglátta a szenvedélyemet, ugyanolyan hévvel folytatta. Mégis úgy éreztem, hogy valami nem jó. Valamit elfelejtettem. Valami hiányzott.

Maró felismerésként hatolt belém, hogy mit hiányolok. Az Angyalomat. Amióta megláttam az arcát az álmaimban utána sóvárogtam. Mi üthetett belém?

Valami érződhetett, mert Mark megszakította a csókot. Lihegve a szemembe nézett.

- Ezt aztán gyilkos volt! - mondta. Talán meg sem érezte a bennem lezajló eseményeket, és csak a levegője nem volt elég. - Ezt jól elhallgattad…

Mondani akartam, hogy azért, mert én sem tudtam róla, de cipők kopogását hallottam meg. Gyorsan elugrottam Mark mellől, és felszedtem a könyveim. Elfutottam.

És még csak vissza sem néztem.

Rettenetesen éreztem magam. Úgy éreztem, mintha kihasználtam volna. Amíg futottam, elszaladtam a szertartás-terem előtt. Rögtön lefékeztem, és visszamentem. Az ablakon bekukkantottam. Senki nem volt bent.

Kinyitottam az ajtót, és bementem. A terem akkor is különös volt, amikor először jártam itt, de most még jobban annak éreztem. Talán azért, mert találkoztam az Istennővel. Leültem az egyik oltár elé, oldalra lerakva a könyveim. Mivel nem volt bent senki, hangosan kimondtam a gondolataim.

- Istennő. A ma reggeli találkozásunk igazán megrémített. Nem, ez nem jó szó. De nem is találok mást. Próbáltam ma úgy tenni, mintha nem történt volna semmi, hogy ne látszódjon rajtam. De… amit az előbb tettem, igen, az rémített meg. Van az a fiú, az álmaimból. Bár még nem találkoztam vele, mégis úgy érzem, mintha megcsaltam volna. És nem tudtam ellenállni. Ha ilyen kis dolgokban elbukok, mi történik, ha a gonosszal sem tudok megbirkózni. Gondolom, azért mondtad nekem azokat, mert rám számítasz a harcban. Az lesz, ugye? Egy újabb háború? Ó, Istennőm… semmiben sem vagyok már biztos. Gondolod, hogy jó leszek én erre a szerepre? Eddig mindig meghúztam magam, ha valami baj történt.

Gyermekem. Ne feledd, amit mondtam. Én mindig melletted állok. Jól tetted, hogy hozzám fordultál. A gonosz elkezdett készülődni. Pontosan akkor fog lecsapni, amikor senki sem számít rá. De neked mindig résen kell lenned. Tégy mindig úgy, ahogy a szíved diktálja.

A hangja csak a fejemben szólalt meg, mégis oly tiszta volt, mint reggel. Az Istennő szavai megnyugtattak. A gondjaim egy pillanatra elszálltak, aztán amikor már nem szólt többet, kétszeres erővel tértek vissza.

Mark valószínűleg félreértett. Beszélnem kell vele. Felkaptam a könyveim, és pont mentem ki az ajtón, amikor ismét beléütköztem. Kivételesen nem estem el.

- Pont téged kerestelek! - mondtuk egyszerre. Erre én elpirultam, ő pedig elmosolyodott. A kezét az arcomra tette. Ismét a vörös színeiben pompáztam. Ismét közelebb hajolt hozzám. Az ajkait az enyémekre tapasztotta.

A reakcióm is sajnos ugyanaz volt. Ismét rámásztam. Örültem, hogy a lábam legalább kint volt a teremből, mert nem akartam megbántani az Istennőt.

Az Istennő.

Csak az ő tudata segített eltávolodni tőle. Mark sármosan elmosolyodott. Azt hitte, nyeregben van.

- Figyelj Mark. Mondanom kell valamit.

- Előtte én szeretnék kérdezni valamit. Eljössz velem a Vörös Vámpír Estre? - Még a lélegzetem is elállt.

A baj közelebb van hozzád, mint gondolnád. A közeledbe próbál férkőzni, hogy megszeresd, és amikor nem számítasz rá, hátba tudjon szúrni.

Az Istennő intelme zökkentett ki egyedül.

Mi van, ha Mark a kém? És mi van, ha még nem is ismerem? Bizalmatlannak kell lennem mindenkivel szemben ezentúl? És mi van, ha a Bálon bukkan fel az Angyalom?

Piszkos terv kezdett kirajzolódni előttem. Az álmomban az Angyalom megcsalt. Persze utána mondta, hogy azért, mert kosarat kapott tőlem. Meg kellene bosszulnom…

Nem, nem tehetem ezt. Az csak egy álom volt.

Ezek a gondolatok a másodperc töredékrésze alatt suhantak át a fejemen. De még ez is hosszú időnek számított.

- Mark, azt hiszem, azt kell mondanom, hogy nem…

- Van valaki más, akivel menni szeretnél?

- Nem…

- Akkor? Velem van a baj, igaz? - Olyan fájdalmasan nézett a szemembe. Már majdnem meggondoltam magam. Majdnem. Azt is csak azért, mert láttam valami mást is a szemében. Amit nem tudtam megfejteni.

- Mark, nem miattad van. Hanem én még új vagyok. Alig két napja járok ide, és nekem ez a tempó gyors.

- Szóval azt szeretnéd, ha virágokat adnék neked? - Félelmetes fintorba futott az arcom. Virágot? Ezt meg miért hozta fel?

- Nem, dehogy. De akár hiszed, akár nem, nekem ez volt az első csókom. - Na jó, ezen eléggé meglepődött. Teljesen elkerekedett a szeme. Nem akarta elhinni nekem. Félénk mosollyal öleltem át jobban a könyveim. Kivételesen menedéket nyújtottak.

- Szia - motyogtam, és kifurakodtam mellette. Gyorsan eliszkoltam a folyosón a szobánk felé.

Hazudtam neki.

Ha ő az Angyalom lett volna, még lassú is lett volna ez a tempó. Rá egyből rávetettem volna magam.

Miket gondolok? Éreztem, hogy elpirultam. Mennyi vért pazarolok ma erre! Elnyomtam egy sóhajt, és benyitottam a szobába. Natalie az ágyán görnyedt az egyik könyve felett.

- Nat, nem hiszed el. Megcsókolt Mark! Kétszer is! - Erre rögtön rám figyelt.

- Hogy mit mondtál?

- Összefutottunk miután az egyik órámról jöttem. Illetve nekimentem, és elestem. Ő pedig felsegített. Aztán… megcsókolt.

- Ezt nem mondhatod komolyan! És mit csináltál?

- Eleinte belementem. Csak aztán… amikor vége lett, elfutottam.

- Elfutottál?

- Elfutottam.

- Erre nem mondok semmit… de ez csak egy csók volt még!

- Igen, utána bementem a szertartás-terembe imádkozni. Az Istennőm megint felelt nekem.

- Szerintem te vagy az egyetlen. Biztos valami kiválasztott lehetsz…

- Nem lényeg. Azt mondta, hogy mindig mellettem lesz. Mert majdnem elsírtam magam, és ő megnyugtatott.

- Bezzeg az én Istennőm…. Biztos főzeteket kotyvaszt most is - nevetett. Nekem csak egy enyhe mosolyra futotta.

- Szóval utána mentem volna megkeresni, hogy megmondjam neki, hogy köztünk nem lehet semmi. Erre az ajtóban belébotlottam.

- Miért is nem lehet köztetek semmi? Lemaradtam…

- Az Istennő azt mondta, hogy az én társam a fiú, az álmaimból. Még csak nem is hasonlít Mark rá.

- Ó, értem. Szóval?

- Megcsókolt még egyszer. Utána pedig megkérdezte, hogy megyünk-e együtt a Vörös Vámpír Estre.

- Ha erre nemet mondtál, megeszem a kedd esti csirkét. Csak úgy mondom, vegetáriánus vagyok.

- Akkor jó étvágyat.

- Te nem vagy komplett! A suli leghelyesebb pasija rád hajtott, te meg kosarat adsz neki?

- Nem tehetek róla! Amikor csókolóztunk is végig az a fiú járt a fejemben.

- És mivel koptattad le?

- Hogy nekem túl gyors a tempó.

- Kicsit se átlátszó. - Nevetett a markába.

- Haha. Jobb nem jutott eszembe. De mit olvasol?

- Próbálom kideríteni, hogy ki lehet az Istennőd.

- Na, mutasd. - Leültem mellé. Elkezdte mondogatni az Istennők nevét. Képeket is mutatott hozzá. Amit nem értettem. Az egyik oldal után rá is kérdeztem.

- Natalie, az hogy lehet, hogy még senki sem látta az Isteneke és Istennőket, de van kép róluk?

- Hát ez egy jó kérdés. Az egyik vámpír, aki Hermésszel állt kapcsolatban, megálmodta őket. Mindet, egytől egyig.

- De nem azt mondtad, hogy senki sem találkozott velük?

- Ez így is van. Nem találkozott velük, csak látta őket. Legalábbis ezt mondja. Eddig nem hittem el…

- Várj! Ő az! - Mutattam hirtelen a könyvben szereplő nőre. Tiszta vonásai teljesen megegyeztek azzal a nőével, aki a tükörben volt. Egy egész oldalt elfoglalt. Nagyon sok adat volt mellette. A nő haja barna, nyílegyenes volt, és egy sisakot viselt. A tükörben könnyed, fehér ruha volt rajta, sisak nélkül, de ezen a képen teljes harci páncélban ábrázolták. A kezében egy pajzs volt, amin egy gorgó feje díszelgett.

Natalie kiakadt. Teljesen elkerekedett szemeivel az én arcomat kutatta. Suttogva ejtette ki a következő mondatot, ami megváltoztatta az egész életem.

- A te Istennőd Pallasz Athéné.